Oscar Roseanu emlékirata Petrozsényről

Van egy emlékiratom a petrozsényi második világháborús időszakról és az ottani zsidó közösségről. A fiam, Vladimir gépelte be az emlékiratot 2005-ben. Az utolsó oldalt aláírtam: 'Oscar Roseanu, Rosenfeld Frida és Márton fia, Petrozsényből, a Spiru Haret gimnázium volt tanára Bukarestben'. Engem Oscar Roseanunak hívnak [1947-ben változtatta meg a nevét Rosenfeld Oszkárról. -- A szerk.], 1923. május másodikán születtem, Petrozsényban. A gyermekkoromat is ott töltöttem, legszebb emlékeim kötődnek hozzá. Valahol azt olvastam, hogy akkoriban [a két háború között] tizennyolcezer lakosa volt. Teljes összhangban éltek itt románok, magyarok, zsidók, németek, franciák. A városban erős zsidó közösség élt, a város jegyzőjét Berkovitsnak hívták, a lónyai szénbánya beszerzési főnöke Rosenfeld Márton volt, az apám és még sokan mások. Minden évben egyszer igyekszem eljutni oda, hogy lássam a szüleim sírját. A temetőben, a neveket olvasva, fölidézem e város múltját. Szinte mindenki, akit oda temettek, ismerősöm volt, jó páran barátaim. 1944 után a zsidó közösség megpróbált lassacskán visszatérni a mindennapok normális ritmusába. A petrozsényi zsidó ifjúság mintha jobban összetartott volna, mindannyian beiratkoztunk az Ihudba [Cionista Szociáldemokrata Párt]. Szerveztek egy klubot, zenekarunk is volt? Például a dobos egy Tibor nevű férfi volt, aki később a Beruházási Bank országos alelnöke lett. Én harmonikán játszottam, egy másik meg hegedűn. Minden év januárjában, 1948-ig, bálokat rendeztek minden szombat este. Tűzoltóbál, kisiparosok bálja, orvosbál, a zsidó kereskedők bálja, ezen vettek részt a legtöbben, a város teljes elitje, nem csak a zsidók, harcoltak azért, hogy jegyet szerezhessenek rá. Ilyen volt a légkör mindaddig, amíg [úgymond] meg nem oldották a nemzeti kérdést, és minden porrá vált. Megkezdődtek az államosítások [lásd: államosítás Romániában], és a Zsil-völgyi zsidók tömeges kivándorlása. Például a Schweber fivérek szövetboltját odaadták egy munkásnak, aki egy hét alatt teljesen kifosztotta, minden tönkrement? Petrozsény kereskedelmi élete igen sokat vesztett. A petrozsényi zsidó közösség nyomtalanul eltűnt. A város persze most is ott van, de hát ez már egy teljesen más város! Lerombolták a városközpontot és az egész bányásztelepet. Az ilyen családi házak helyébe tízemeletes toronyházakat emeltek. A kevés zsidó, akik a többi Zsil-völgyi városban laktak, Petrillán, Lupényban, Lónyán, istentiszteletre Petrozsényba jöttek, a zsinagógába. Az az érzésem, hogy Petrozsényban ma már nincs tíz személy, hogy kitegyen egy minjánt. Most van valamiféle hitközségi elnök, akit Rosenfeldnek hívnak, de semmi köze nincs a mi családunkhoz. Van még egy nagyon érdekes dolog: a város polgármestere ma egy zsidó, [Carol] Schreter. Függetlenként indult a választásokon, már két alkalommal választották meg. Diákom volt hatodikos korában. Bányamérnök lett, éveken át ő volt az aninószai szénbánya igazgatója, aztán Petrozsényba ment, és ő lett a polgármester. Ma is az.