Menczel György

Menczel György
+
  • Fénykép készítésének helye:
    Budapest
    Fénykép készítésének éve:
    1955
    Ország neve a fénykép készültekor:
    Magyarország
    Ország neve ma::
    Hungary
Ez az első [jobboldalt] és a második feleségem [baloldalt] az első fiammal, Gyurkával Pesten, az utcán. Ez elég pikáns kép, azt hiszem. Az én felvételem. Az első házasságom egy évig tartott. Amikor elváltunk, a lakást a gyerekkel ott hagytam a feleségemnek, és én albérletbe mentem. Aztán egyszer felmentem az Újságíró Szövetségbe, és mondtam, hogy adjanak nekem egy beutalást arra a nyárra, évszámot megint nem tudok mondani. Olyan helyre, ahol más újságíró nincs, mert egész évben velük vagyok, a szabadságon nem óhajtok újságírót látni. Utólag kiderült, hogy ugyanezzel a kéréssel és ugyanezzel a szöveggel az MTI belpolitikai osztályának egyik riporternője is felment a szakszervezethez, és kapott egy beutalót ugyanúgy Mátrafüredre, mint én. Ott kezdődött a második házasságom. A második feleségem szintén szült egy gyereket, Andrást. Miután az első feleségem közben férjhez ment egy Kalocsai nevű úrhoz, én hozzájárultam, hogy a férj adoptálja a nagyobbik fiamat, úgyhogy ő Kalocsai lett. Az első feleségem és a férje 1956-ban kimentek, sikerült nekik Amerikában nagyon jó egzisztenciát teremteni, ott angolosítottak Cauldwellre. Az első feleségem a tudtom nélkül egy éven keresztül levelezett a második feleségemmel, hogy ha kiviszi neki a gyerekét, tehát az első fiamat, akkor őt egy életen át eltartja Amerikában. A második feleségem ezt meg is csinálta. A saját gyerekét itt hagyta, és a nagyobbik gyerekkel eltűnt. Kapott útlevelet, mert hiszen a férje és a saját gyereke itt maradt, tehát a valószínűség az volt, hogy hazajön. Általában akkor az volt a divat, hogy valaki maradjon itthon, mert akkor nem disszidál.

Interjú adatok

Interjúalany: János Menczel
Interjúkészítő neve:
Mészáros Balázs
Interjú készítésének hónapja:
Május
Interjú készítésének éve:
2005
Budapest, Hungary

Kulcsfigura

György Menczel
Születési év:
1951
Születési hely:
Budapest
Foglalkozása
II.világháború után:
Számítógépes szakember
Névváltozás
  • Születési név: 
    Kalocsai György
    Névváltoztatás éve: 
    1954
    Névváltoztatás oka: 
    Örökbefogadás
  • Születési név: 
    George J. Cauldwell
    Névváltoztatás oka: 
    Asszimiláció, magyarosítás

Másik személy

Jánosné Menczel
Születési év:
1932
Születési hely:
Budapest
Halálozási év:
2005
Halálozási hely:
Budapest
Meghalt:
after WW II
Foglalkozása
II.világháború után:
Vágó az MTV-nél
  • Születési név: 
    Czitrom Paula
    Névváltoztatás éve: 
    1967
    Névváltoztatás oka: 
    Házasság

További képek ebből az országból

Svéd Valéria
Kárpáti Áronné iskolai oklevele
Preisz Gyuláné kislánykorában
Goldberger Piroska a  Balatonon
Rózsa Imre és Rózsa Imréné
glqxz9283 sfy39587stf02 mnesdcuix8
glqxz9283 sfy39587stf03 mnesdcuix8