Ezen a képen a két nővérem látható. Az ülő kislány Cora, az idősebbik nővérem, pad mögött álló pedig Hedi, a fiatalabbik nővérem.
Cora 1900-ban született, Hedvig pedig 1903-ban. Cora művész volt, festő. Nagyon tehetséges volt és szép. Otthon, ha festett, akkor a szalonban, a nagyszobában állította föl a festővásznát, és keverte a színeket a palettáján. De hát azért ő főleg a szabadban festett, eljárt, leggyakrabban a Dunakanyarba. Kernstoknak az iskolájához tartozott, az úgynevezett nyári iskolához [Kernstok Károly (1873--1940), a Nyolcak egyik vezető alakja, majd plein-air képeket festett, később dekoratív, konstruktív és expresszív elemeket egyesített. -- A szerk.]. Rengeteg akvarellt készített, ezek közül sok még mindig megvan. Cora megházasodott, és a férjével együtt 1930-ban elment a Szovjetunióba. 1935-ben Szolikamszkból küldött még hírt magáról, aztán semmi többet nem tudunk róla.
Hedi a Váci utcai gimnáziumban érettségizett [lásd: leányiskolák; érettségizett nők]. Nagyon szépen énekelt. Neki is alt hangja volt, de ő sosem gondolt arra, hogy művészi pályára menjen. De borzasztó nagy zenerajongó volt egész életében. Engem is állandóan vitt hangversenyekre. A bankszakmában dolgozott a háború előtt, aztán a háború után mégiscsak megint lett köze a művészetekhez. A Budapesti Színész Otthon megalapítója és kezdetekben az igazgatója volt. Mindenkit ismert a szakmából, együtt kártyázott a legnagyobb magyar színészekkel. Szenvedélyes kártyás volt. Még a háború előtt megismerkedett Blum Gyulával, akivel több mint öt évig jártak jegyben, mert Gyula nem tudott áttelepülni. Ő munkácsi [Munkács -- Bereg vm.-ben fekvő város, melynek 1850-ben 6000, 1910-ben már 17 300 lakosa volt. A város a Galícia felé irányuló kereskedelem -- fa, marha, gabona, bor, sör, ásványvizek, gyümölcs - lendítette fel. 1910-ben a város lakosainak 44%-a tartozott az izraelita hitfelekezethez, ez volt a legnépesebb vallási felekezet Munkácson. A város a trianoni békeszerződés értelmében 1919-ben Csehszlovákiához került, majd 1938-ban, az első bécsi döntés után átmenetileg ismét Magyarországhoz. Lakosainak száma ekkor már 30 000 fő körül mozgott. 1945-ben a Szovjetunióhoz csatolták (Ukrán Szovjet Szocialista Köztársaság), 1991 óta pedig Ukrajnához tartozik. -- A szerk.] volt, bigott zsidó famíliából származott, de ő miután a tanulmányait végig Prágában csinálta, nagyon hamar elkerült ebből a környezetből, és teljesen, abszolút neológ lett, tehát abszolút nem volt vallásos. Az ő ortodox előéletéről nem volt sohasem szó. A családjával nemigen tartotta a kapcsolatot. Hedivel 1935-ben házasodtak össze. Polgári esküvőjük volt. Aztán a Gyulát elvitték munkaszolgálatra. Nem jött haza. Hedi csináltatott neki egy gyönyörű síremléket. Egy jó nevű szobrász készítette. Az 1970-es években műemléknek nyilvánították, úgyhogy Gyula emléke megmarad. A Hedi aztán sokkal később újraházasodott, egy Amerikában élő kutatóorvoshoz ment hozzá, aki még a háború előtt ment el Magyarországról. Tivadarral hol itt éltek, hol pedig Bostonban.
Hedi és Cora fantasztikusan jó testvérek voltak. Cora sokkal gyengébb karakter és egyéniség volt, mint a Hedi. Annak ellenére, hogy Hedi volt a fiatalabb, mindig ő volt a támasz.
Koppányi Tivadarné és Fleischl Cora
Megosztás
Photos from this interviewee
The Centropa Collection at USHMM
The Centropa archive has been acquired by the United States Holocaust Memorial Museum in Washington, DC. USHMM will soon offer a Special Collections page for Centropa.
Academics please note: USHMM can provide you with original language word-for-word transcripts and high resolution photographs. All publications should be credited: "From the Centropa Collection at the United States Memorial Museum in Washington, DC".
Please contact collection [at] centropa.org (collection[at]centropa[dot]org).
