A Keszler házaspár

A Keszler házaspár
+
  • Ország neve a fénykép készültekor:
    Magyarország
    Ország neve ma::
    Hungary
Ezen a képen Keszler Zsófia látható [Keszler Gézáné, szül. Engelmann Zsófia], a nagyapának volt a húga, mellette pedig a férje, akit úgy hívtak, hogy Keszler Géza. Véletlenül találtuk meg a képet, mert hát szinte minden elveszett? Zsófia fantasztikus szakácsnő volt. Õk Budapesten éltek, a Grózics Jenő utca 15-ben, az volt az ő házuk. Az egész ház az övék volt, jómódú emberek voltak. Kávépörköldéjük volt és tea és minden. Alul volt az üzlet, felül éltek. Õk nagyban adtak csak el. Volt egy fiuk, Árpád, és talán egy másik is, most nem tudom biztosan. Ez szerencsétlenül járt, spanyolnáthája volt, és utána az agyára ment, úgyhogy szegény nem tudott dolgozni, állandóan orvosi felügyelet alatt kellett legyen. Szegény édesanyja egy mártír volt. Emlékszem, etetni kellett. Olyan egy tehetséges ember volt, és így egy betegség hogy tönkre tud valakit tenni. Szegény, aztán meg is halt.

Interjú adatok

Interjúalany: Kornélia Serebrenik

Kulcsfigura

Gézáné Keszler
Születési év:
1870
Halálozási év:
1942
Halálozási hely:
Budapest
Meghalt:
before WW II
Foglalkozása
II. világháború előtt:
Háztartásbeli
Névváltozás
  • Születési név: 
    Engelmann Zsófia
    Névváltoztatás oka: 
    Házasság

Másik személy

Géza Keszler
Születési év:
1861
Halálozási év:
1934
Halálozási hely:
Budapest
Meghalt:
before WW II
Foglalkozása
II. világháború előtt:
Kávépörkölde- és gyarmatárubolt- tulajdonos

További képek ebből az országból

Surányi Imre munkaszolgálatos századával
Ander Lajos
Az S. fivérek házastársukkal
Engelmann Jenõ feleségével
glqxz9283 sfy39587stf02 mnesdcuix8
glqxz9283 sfy39587stf03 mnesdcuix8