Kertész Adolf feleségével, szül. F. Ilonával

Kertész Adolf feleségével, szül. F. Ilonával

Ezen a képen apai nagynénéméket, F. Ilonát és Kertész Adolfot örökítették meg. Az apai nagyszüleimet nem ismertem, mert a születésem előtt autóbaleset érte őket, és mind a kettő meghalt [1920-ban]. A temetőben együtt vannak eltemetve. Az apai nagyapám Fk. Fülöp volt, a nagyanyám Lőwinger Karolina. A nagyapám textilkereskedő volt. Öt gyerekük volt, Mór, Dezső, Hugó, Olga és Ilona. A legfiatalabb az én apukám volt. A nagypapám Várpalotán született, de aztán Budapestre jött. Mikor az első fia, Mór hét éves lett, elhatározta, hogy a három fiának a nevét magyarosítja, Fk-ról F.-re. Tehát így lett az én édesapám F. Hugó. A két lányát nem magyarosította, mert azok, ha férjhez mennek, majd úgyis a férjük nevét viselik. Ilonát és Adolf bácsit nagyon szerettem kislánykoromban. Remek ebédeket, vacsorákat készítettek a családnak, jó hangulat volt náluk. Ilona volt az, aki csak a nagyobb ünnepet tartotta be. Például Pészah, az úgynevezett szédereste, arra mindig meghívta a testvéreket. Nem volt imádság vagy ilyesmi, de felejthetetlenül finom vacsorák voltak, és az összegyűjtötte ilyenkor a családot. Minden szédereste összejött a család. És valahogy érdekes, nem tudom, más átérzi-e, vagy csak bennem maradt, hogy a finom húsleves gombóccal, azt ma is látom, és mintha érezném az ízét. A nagynénémék jókor haltak meg, vagyis a háború borzalmai előtt.
Open this page