Kárpáti György

Kárpáti György

Ez én vagyok 1940-ben. 1933-ban születtem Budapesten. Egyszer elvittek a Rózsák terére valamilyen óvodába, de nem hiszem, hogy én ott hosszan voltam. Arra emlékszem, hogy valami színes papírt vágtunk ki. De valami miatt nem jártam oda sokáig. Fräulein járt hozzám, hogy tanuljak németül, de azért tanultam meg németül, mert a nagymamám németül beszélt velem. A Bethlen téri elemibe jártam. Az egy nagyon zsidó iskola volt, nagyon jó iskola volt, szerettem. Az első két osztály volt koedukált, azt hiszem, aztán szétváltak a fiúk meg a lányok. Egyszerre tanultuk az alef-bétet és az ábécét. Hittanóra is volt, és jártunk szombatonként a Bethlen térre. Voltak barátaim, például a Horány Péter, aki még ma is barátom, és hatéves korunk óta együtt jártunk iskolába. Orvosi egyetemre is, és még ma is tartjuk a kapcsolatot. Meg másokkal is. Golyózni jártam a Barát utcába. A Barát utcában ezeket a gyerekeket utcagyerekeknek hívták, és emlékszem, hogy volt köztük olyan gyerek is, aki lócitrommal dobálta a nagyságákat. Ilyet mi nem csináltunk, de nekem nagyon tetszett vagánynak lenni. És minden unokatestvérrel tartottam a kapcsolatot, akivel lehetett.
Open this page