Kárpáti Áronné kislánykorában

Kárpáti Áronné kislánykorában
+
  • Fénykép készítésének helye:
    Budapest
    Fénykép készítésének éve:
    1930
    Ország neve a fénykép készültekor:
    Magyarország
    Ország neve ma::
    Hungary
Ez a képem 1930-ban készült Budapesten. Zsidó iskolába jártam a Wesselényi utca 44-be. Oda jártam egészen harmadikig [vagyis elemibe és a polgári iskola harmadik osztályáig]. Az iskolában jól tanítottak. Volt héber nyelv és irodalom. Tanultunk a Bibliából meg az imakönyveket meg különböző énekeket, imákat. Fordítottunk is, és mindenfélét kellett tudni, de hát amikor kijártuk ezt az iskolát, nem sokat foglalkoztunk vele a továbbiakban. Akkor nagyon nagy divat volt a zsúr. Az édesanyámnak elég jó kapcsolata volt a szülőkkel, úgyhogy sok zsúrba hívtak. Csak zsidó barátnőim voltak. Minden adott volt ahhoz, hogy zsidó társaságom legyen: apám a hitközségnél dolgozott, a Rumbach Sebestyén utcai templom épületében laktunk, én a zsidó iskolába jártam. Délután a tanulás, meg jött egy-egy barátnő, így teltek a délutánok. Olvasni sokat olvastunk. Édesanyám szerette a könyveket. Később a mostohatestvéremmel, Rózsával jártunk könyvtárba. Mindig megbeszéltük, hogy ki megy a könyvtárba. Õ is szeretett olvasni, én is. Egy emeleten laktunk a samesszal [templomszolga], annak volt egy lánya, és hozzájuk járt mindig egy varrónő. Ha kellett nekünk valami, az édesanyám szólt, hogy hozzánk is jöjjön, mert valamit kell varrni. Az édesanyám nagyon nagy súlyt fektetett arra, hogy mindig nagyon jól öltözött legyek, és volt a Király utcában egy üzlet, ahol lehetett kapni fiatal lányoknak való ruhákat, oda jártunk. 12-13 éves voltam, amikor édesanyám meghalt. Az édesapámmal maradtunk ketten. Én annyira nem bírtam az egyedüllétet, hogy sokszor bementem az irodába, ahol az édesapám dolgozott a hitközségnél, s ott lefeküdtem, és sokszor úgy vitt haza félig alva. Szóval nem volt jó, mert szegény drága anyám borzasztóan elkényeztetett. Amikor 14 éves voltam, apám újra megnősült.

Interjú adatok

Interjúalany: Áronné Kárpáti
Interjúkészítő neve:
Sárdi Dóra
Interjú készítésének hónapja:
Október
Interjú készítésének éve:
2001
Budapest, Hungary

Kulcsfigura

Áronné Kárpáti
Zsidó név:
Kraszl
Születési év:
1920
Születési hely:
Budapest
Foglalkozása
II. világháború előtt:
Adminisztrátor
II.világháború után:
Adminisztrátor
Névváltozás
  • Születési név: 
    Grünberg Klára
    Névváltoztatás éve: 
    1942
    Névváltoztatás oka: 
    Házasság
  • Születési név: 
    Schächter Lászlóné
    Névváltoztatás éve: 
    1949
    Névváltoztatás oka: 
    Újraházasodás

További képek ebből az országból

A Zinner család Dömösön
Hámos Imréné deportálási igazolványa
Fogler Magda
Schachter István
glqxz9283 sfy39587stf02 mnesdcuix8
glqxz9283 sfy39587stf03 mnesdcuix8