Havas György 1926-ban, egyéves korában.
Valami rövid ideig jártam óvodába is. Hatéves koromban iskolás lettem. A szüleim azt akarták, hogy valami nívós, az átlagot meghaladó iskolába járjak. Így választották a Deák téri evangélikus elemi iskolát. Ez egy jó iskola volt, nagyon jó igazgatóval, jó tanító bácsival. Itt ragyogóan megtanítottak a négy elemi anyagára. Négy évig tiszta kitűnő tanuló voltam. Az osztály legalább harmada zsidó gyerek volt, és voltak katolikus gyerekek is. Ez a kornak megfelelő természetes állapot volt, és csak annyi, hogy egy héten kétszer volt hittanóra, és mindenki elment a maga órájára. Ebben az iskolában nyoma sem volt semmiféle antiszemitizmusnak. Se a vezetés, se a tanárok, se a diákok részéről.
Az iskolában volt tandíj, de fogalmam sincs, mennyi. Az iskola minden ünnepségét a Deák téri evangélikus templomban tartották. Nem mondhatom, hogy olyan nagyon odafigyeltem. Nekem egy kicsit idegen volt a közeg, de mélyebb nyomot ez nem hagyott. Nagyon jó volt a légkör. Mindenki jól érezte magát, nem volt vallási ellentét. Az iskoláról magáról, a tanmenetről nem maradt meg különösebb emlék. A szüleimnek nem kellett segíteniük, én elég könnyen vettem.
Szüleim, mint az akkori kispolgárok, igyekeztek megadni a családnak, amit lehetett. Tízéves koromig kétszer vagy háromszor Siófokon nyaraltunk. A szüleim két hétre kivettek egy szobát.
Havas György egyéves korában
The Centropa Collection at USHMM
The Centropa archive has been acquired by the United States Holocaust Memorial Museum in Washington, DC. USHMM will soon offer a Special Collections page for Centropa.
Academics please note: USHMM can provide you with original language word-for-word transcripts and high resolution photographs. All publications should be credited: "From the Centropa Collection at the United States Memorial Museum in Washington, DC".
Please contact collection [at] centropa.org (collection[at]centropa[dot]org).