Grün Béla

Grün Béla

A fényképen édesapám van ifjúkorában. Behívták katonának az osztrák-magyar hadseregbe 1914-ben, és elvitték a háborúba. Lovasfutár a háborúban. A képen 3 csillag van az egyenruháján, nem tudom, de azt hiszem, akkor szakaszvezető lehetett, és utána lett őrmester. Végigcsinálta az egész háborút, a háború végén az olasz fronton volt. Két évig volt fogolytáborban Olaszországban. Hat év után visszajött, megnősült, aztán letelepedett Szászrégenben, és egy nagybani italboltban dolgozott. A fénykép hátán ez a címzés áll: 'Nagyságos Krüger Aladár úr, Veszprém'. Édesapám egyik lánytestvére Veszprémben élt. Ez a Krüger valami ismerősük lehetett. Az van a fénykép hátára írva, hogy 'Kedves Aladár, fogadd e fényképet harctéren lévő megemlékezésünk jeléül. Igaz szeretettel: Grün Béla. 1917. június 15.' Biztosan Kolozsváron csinálták a képet, mert többször volt itthon szabadságon, utána ment vissza. Ezt a fényképet valamelyik távoli rokonunk csak nemrég találhatta meg vagy küldte el, mert amíg élt apukám, ezt a képet én nem láttam. Azok a képek, amik még megvannak, mind úgy kerültek, hogy vagy azoknál a rokonainknál voltak, akik nem voltak deportálva, vagy olyan rokonoknál, akik átadták másnak. Ez Veszprémből kerülhetett [vissza].
Open this page