Gáti Dániel és felesége

+
  • Fénykép készítésének helye:
    Budapest
    Ország neve a fénykép készültekor:
    Magyarország
Ezen a fényképen az apám [Gáti (Grósz) Dániel] és az anyám [Gáti Dánielné, szül. Kupferstein Margit] a budakeszi úti lakásunk teraszán ülnek éppen. Akkor készült a fénykép, amikor én Amerikában voltam, valamikor az 1960-as évek elején.
 
Ez egy nagyon szép, négylakásos társasház. A miénk háromszoba-összkomfortos volt. A nappaliból nyílt a terasz. És a terasznál le lehetett menni egy lépcsőn a kertbe. Nagyon szép, hosszú kertünk volt. A telek föl volt osztva, mindenkinek megvolt a saját maga területe. Volt, aki bokrokkal kerítette el a kertjét, de gyümölcsfák is voltak. Apám kertészkedett, elég sokat volt a kertben, meg anyám is a kerttel volt elfoglalva. 
 
Három szomszédunk volt. Az egyiket nagyon szerettük. Ők a kommunizmus előtt gazdag emberek, a Nagytemplom utcában bérháztulajdonosok voltak. Az ő házukban volt nekünk is az előző lakásunk. Amikor államosították a házukat, akkor együtt költöztünk ebbe a budakeszi úti társasházba, úgyhogy itt is szomszédok maradtunk, és nagyon jó volt mindvégig a kapcsolat köztünk. A másik szomszédunk sofőr volt, szállítással foglalkozott. A földszinten lakott, velünk szemben, de nem nagyon barátkoztak általában. A fölső szomszéd meg valami irodában dolgozott. Annak ugyanolyan lakása volt, mint nekünk, de nem szerették a zsidókat. Ezért nem is nagyon foglalkoztunk velük egyáltalán. Azok antiszemiták voltak, tudta mindenki a házban.
 

Interjú adatok

Interjúalany: György Gáti
Interjúkészítő neve:
Boros Zsolt
Interjú készítésének hónapja:
Május- Július
Interjú készítésének éve:
2004
Budapest, Hungary

Kulcsfigura

Dániel Gáti
Születési év:
1906
Születési hely:
Tarnaszentmiklós
Halálozási év:
1967
Halálozási hely:
Budapest
Meghalt:
after WW II
Foglalkozása
II. világháború előtt:
Kereskedõ
II.világháború után:
Anyagbeszerző
Névváltozás
  • Születési név: 
    Grósz Dániel
    Névváltoztatás oka: 
    Magyarosítás

Másik személy

Dánielné Gáti
Születési év:
1908
Születési hely:
Újléta
Halálozási év:
1976
Halálozási hely:
Budapest
Meghalt:
after WW II
Foglalkozása
II. világháború előtt:
Háztartásbeli
II.világháború után:
Bedolgozó
  • Születési név: 
    Kupferstein Margit
    Névváltoztatás oka: 
    Férje (Grósz) magyarosította a nevét
glqxz9283 sfy39587stf02 mnesdcuix8
glqxz9283 sfy39587stf03 mnesdcuix8