Gábor Pálné lányai

Gábor Pálné lányai

A lányaim, Mari (jobbra) és Judit (balra). A kép Budapesten 1960-ban készült. 
 
Otthon szültem mind a két gyereket, bába nénivel meg anyámmal meg orvossal. A Jutkát 1946-ban, Marit 1950-ben. Amíg élt, anyám nevelte a két gyerekemet, és a mi háztartásunkat vezette, úgyhogy teljesen levette a vállunkról ezt a gondot. Nagyon sok időt töltött a gyerekekkel, és amikor Mari hosszú ideig nem mehetett óvodába, ő volt vele. A lányaim jó tanulók voltak, nem volt velük probléma az iskolában. 
 
Az igazat megvallva, nem lettek zsidónak nevelve. De mindent elmondtunk nekik, hogy miért történt, főleg a férjem mesélt. Egyrészt féltünk, meg aztán más dolgok voltak nekünk fontosak az életben. Végül aztán zsidó családjuk lett. Az összes unokám járt már Izraelban. A Szécsiek nem zsidó származásúak, de többet tudnak a zsidó hagyományokról, mint a legtöbb zsidó. Amikor a férjem meghalt, az unokám, Mari kisebbik lánya odatérdelt mellém, és azt mondta sírva, hogy neki van egy nagy kérése. Mondom, mi? Azt mondja, hogy ő tudja, hogy a nagypapa mit érzett, de nagyi, ne felejtsd el, hogy a nagypapa is zsidónak született és zsidónak halt meg, zsidó temetőben legyen eltemetve. Mondtam neki, hogy “Rendben van, Jutka”. Úgyhogy ott lett eltemetve, a farkasréti zsidó temetőben. 
 
Open this page

Centropa Collection acquired by USHMM

The Centropa archive has been acquired by the United States Holocaust Memorial Museum in Washington, DC. 

USHMM will soon offer a Special Collections page for Centropa.

Academics please note: USHMM can provide you with original language word-for-word transcripts and high resolution photographs. All publications should be credited: "From the Centropa Collection at the United States Memorial Museum in Washington, DC". Please contact collection [at] centropa.org.