Földes Tivadarné és Altman Károlyné kislánykorukban

+
  • Fénykép készítésének helye:
    Pozsony
    Ország neve a fénykép készültekor:
    Magyarország
    Ország neve ma::
    Slovakia
    Name of the photographer / studio:
    Szova Antal, Pozsony, Duna u. 7.
Ez a nagynéném, Altman Gizella (jobbra) és anyám, Júlia (balra). Anyám ezen a képen még szőke, de később sötétebb  haja volt. 1918-ban volt a spanyoljárvány, és akkor neki kihullott a haja, és attól kezdve nem volt szőke, hanem sötétebb. A kép Pozsonyban készült 1910 körül. Anyám olyan tíz éves lehet ezen a képen, Gizi néni meg 4-5. A család ebben az időben Dunaszerdahelyen élt. 
 
Giza 1904-ben született Dunaszerdahelyen, és Budapesten halt meg 1983-ban. Amikor született, a nagyapám Dunaszerdahelyen, illetve Pozsonyban volt a vasútnál. Giza néni négy polgárit [lásd: polgári iskola] végzett, ő nem óhajtott különösebben tanulni. Viszont kifejezetten szép nő volt, és mihamarább férjhez akart menni. Volt is neki három férje. Az első Horváth Ferenc volt, nem zsidó, a második Szántó Dezső, ő zsidó volt. Az elsőhöz az 1920-as évek végén ment hozzá, rövid ideig tartó frigy volt, a másodikhoz 1936-ban, erről van valami emlékem. Nem tudom, mi lett velük. A harmadik férje Altman Károly, aki unokatestvére volt. Altman Ignácnak ugyanis volt egy testvére, akit Fáninak hívtak, s annak volt Károly a balkézről való gyereke. Azért volt Altman, mert az apáról nem tudunk semmit, hogy ki volt. Fáni állítólag feslett nő volt, azt hiszem, Pesten élt. Károly az első unokatestvére volt Giza néninek, de amíg a nagymama élt, nem engedte, hogy összeházasodjanak, mert az a hit talán még sok helyen most is, hogy az unokatestvér-házasság egészségtelen. Amikor a nagymamám meghalt, rögtön összeházasodtak, 1937-ben, azt hiszem. Akkor is csak polgári esküvő volt, s én ott voltam. Aszódon volt, mert Altman Károly autószerelő volt, és ott volt egy társsal közös műhelye. Giza néni túlélte a háborút, velünk volt végig, és aztán Franciaországa ment a bátyámmal, Bandival. De 1950-ben visszajöttek Magyarországra. Giza néni könyvelő volt, el is helyezkedett, a Ganz Villamossági gyárban. Onnan ment nyugdíjba, és 1983-ban halt meg.
 

Interjú adatok

Interjúalany: Gyula Földes
Interjúkészítő neve:
Andor Eszter
Interjú készítésének hónapja:
Október
Interjú készítésének éve:
2002
Budapest, Hungary

Kulcsfigura

Tivadarné Földes
Születési év:
1900
Születési hely:
Gyöngyös
Halálozási év:
1970
Halálozási hely:
Budapest
Meghalt:
after WW II
Foglalkozása
II. világháború előtt:
Fogorvos
II.világháború után:
Fogorvos
Névváltozás
  • Születési név: 
    Altman Júlia
    Névváltoztatás éve: 
    1927
    Névváltoztatás oka: 
    Házasság

Másik személy

Károlyné Altman
Születési év:
1904
Születési hely:
Dunaszerdahely
Halálozási év:
1983
Halálozási hely:
Budapest
Meghalt:
after WW II
Foglalkozása
II. világháború előtt:
Könyvelõ
II.világháború után:
Könyvelõ
  • Születési név: 
    Altman Gizella
    Névváltoztatás oka: 
    Házasság
    Névváltoztatás évtizede: 
    1920
  • Születési név: 
    Horváth Ferencné
    Névváltoztatás éve: 
    1936
    Névváltoztatás oka: 
    Újraházasodás
  • Születési név: 
    Szántó Dezsõné
    Névváltoztatás éve: 
    1937
    Névváltoztatás oka: 
    Újraházasodás

További képek ebből az országból

Oblath Gerson és Gersonné
Török  Dezsõné és testvérei
glqxz9283 sfy39587stf02 mnesdcuix8
glqxz9283 sfy39587stf03 mnesdcuix8