Feldmárová Irena férjével és gyermekeivel

Feldmárová Irena férjével és gyermekeivel

A felvétel a családunkat, a férjemet [Feldmár Sándor], két gyermekünket, Katit és Zolit ábrázolja. Dunaszerdahelyen, az első házunk előtt készült a hatvanas években. Nem emlékszem már pontosan, hogy ki fényképezte. A gyermekek között mindig nagyon jó viszony volt. Katink nagyon szerette a kistestvérét. Zolika nem szeretett kocsiban üldögélni, ezért a Kati ült bele, a Zoli meg tologatta. 1956-ban Vámosfaluban eladtuk a házat, és Dunaszerdahelyen vettünk egy másikat. Ott laktunk. A házunkban két szoba, konyha, fürdőszoba volt, de a ház a város szélén állt. Éppen ezért is adtuk el. Azóta már le is bontották, most blokkok vannak a helyén. Kert is tartozott hozzá, gyümölcsfákat is ültetett a férjem, volt ott csibe, kacsa. Eleinte a falusi életmódhoz igazodtunk a városon is, de aztán apránként feladtuk. Az árvíz után -- nem tudom pontosan, mikor volt [Duna]Szerdahelyen árvíz -- megvettük ezt a másik házat, és bejöttünk a városba lakni. A régi házunkat egy olyan család vette meg, akik árvizesek voltak, faluról érkeztek. Vettünk egy házat a városban, a férjem testvére szomszédságában, ahol máig is lakunk. Amikor idejöttünk, akkor már nem tartottunk háziállatot. Tyúkjaink ugyan még vannak, meg van egy kutyánk.
Open this page