Braun Zsigmondné

Ez a kép anyámat ábrázolja. 1912-ben készült Szegeden.
 
Anyám Törökkanizsán született 1882-ben. Buchhalter Arankának hívták. A neve könyvelőt jelent. De az az érdekesség, hogy a családjának egészen az én apámmal való házasságig nem volt semmi köze a könyveléshez. Kisiparos családból származott, az apja szabó volt. Az anyám nem tanult ki semmilyen szakmát, otthon, a háztartásban volt végig, három gyereket nevelt föl.
 
Az apám bevonult 1914-ben Erdélybe, 53 hónapot volt ott. Százados volt, az erdélyi körvasút parancsnoka. Úgyhogy az egész család együtt volt Brassóban, mert akkor a tisztek megtehették, hogy magukkal vitték az egész háztartást. Az első háborút végigcsinálta a három gyerekkel, praktikusan egyedül. Utána Gyimesbükkre mentünk -- az volt a régi román határ --, onnan már menekültünk a betöréskor [lásd: a román hadsereg behatolása Magyarországra]. Ott mindenféle zűrök voltak, robbantás meg egyebek. Én a lövészárkokra emlékszem csak, mert elég kicsiny voltam még. 1917-ben jöttünk vissza Pestre. 
 
Amikor visszajöttünk Pestre, a Lónyai utcában, egy nagy bérházban laktunk egészen 1935-ig. A Lónyai utcai lakás udvarra néző, kétszobás lakás volt. A ház maga kétudvaros volt, és mi a második udvar negyedik emeletén laktunk. Egyik szobában a gyerekek, másikban a felnőttek. Egy ideig volt háztartási alkalmazottunk. Érdekes, egy ilyen nagy bérházban laktunk, mondom, a Lónyai utcában, ahol vegyes társaság volt. A zsidóknál voltak háztartási alkalmazottak, akik azonos anyagi szinten voltak. Keresztényeknél nem volt. 

Centropa Collection acquired by USHMM

The Centropa archive has been acquired by the United States Holocaust Memorial Museum in Washington, DC. 

USHMM will soon offer a Special Collections page for Centropa.

Academics please note: USHMM can provide you with original language word-for-word transcripts and high resolution photographs. All publications should be credited: "From the Centropa Collection at the United States Memorial Museum in Washington, DC". Please contact collection [at] centropa.org.