Blumenberg Lajos munka közben

A kép az 1950-es évek elején készült. Ez volt az első fogorvosi székem. Olyan volt, mint egy borbélyszék, de a célnak megfelelt. Már nem is tudom, ki volt ez a páciens. Az iskola befejezése után Kragujevacban kaptam munkát egy zsidó fogorvosnál; körülbelül 18 éves voltam akkor. Fogorvosi asszisztensként dolgoztam Ernest Lászlónak öt évig. Ezek voltak a legjobb évek. Jó fizetésem volt, és sok mindent megengedhettem magamnak. László kedvelt és tisztelt engem. Egy szobát béreltem, amit magam fizettem. A háború után visszatértem, és az életet a legelejéről kellett kezdeni, ami nagyon nehéz volt. Egy kis szobában kezdtük újra az életet, és egy kis helyiséget béreltem irodának. Igen hamar megtudtam, hogy fogtechnikusi iskola nyílt Újvidéken, ami fél évig tart. Elvégeztem az iskolát, és fogorvos lettem. Miután megkaptam a diplomámat, elkezdhettem dolgozni. Elég jól elboldogultam a szerény felszereléssel is. Magánpraxisban dolgoztam. Egy idő múlva azt hallottam, hogy emeltebb szintű fogászati diplomát lehet szerezni. A tanfolyam követelményei között nyolc év gimnázium vagy két év fogászati iskola szerepelt. Kollégámmal beiratkoztunk ebbe az iskolába. Sokat tanultunk, átmentünk minden vizsgán, és elvégeztük a tanfolyamot. Ő és én voltunk az első igazi fogászok Szabadkán, a többiek mind csak fogtechnikusok voltak. Egy egészségügyi klinikán dolgoztam, később a vasúti munkások egészségügyi klinikáján, utána pedig privátként.