Az egyéves Flam Tamás

Ez én vagyok egyéves koromban. Anyám, Zwirn Dóra 1903-ban született, Budapesten. Apám, Flam József 1901-ben született, ugyancsak Budapesten. Úgy ismerkedtek meg, hogy baráti körben találkoztak. 1929-ben házasodtak össze. Az esküvőjük nem zsinagógában volt, hanem a Ritz Szállóban, ami azt jelentette, hogy ott állították föl a hüpét, és oda jött a rabbi, tehát zsidó esküvő volt, de nem zsinagógában, hanem szállodában, és utána ott volt a fogadás és a lakodalom. Ez abban az időben nem volt különösebben ritka. Sajnos nincsen róla fényképem, mert a háború alatt sok minden elveszett, régebben megvoltak ezek a képek. A feleség családja szervezte meg, erről nem sokat beszéltek, de nyilván megengedhették maguknak. Bizonyára nem volt olcsó. Még abban az évben megszülettem.