My family- From Kalocsa to Israel

A Kalocsai Szent István Gimnázium három tanulója: Polyák Anna, Molnár Eszter és Gál Marcell készítette a filmet. Felkészítőjük dr. Magóné Tóth Gyöngyi magyar- történelem szakos tanár volt. A technikai kivitelezést Iván Dániel segítette.
A film egy kalocsai testvérpárról; Schwartz Erikáról és Jóskáról szól. 1932-ben és 1394-ben születtek ebben az alföldi kisvárosban. Zsidó származásuk miatt a vészkorszak idején Budapesten bújdostak. A cionista ifjúsági mozgalom segítségével, szinte gyerekként Izraelbe kerültek,  és ott élnek a mai napig is. Ma Esthi Cohennek és prof. Josef Shinarnak hívják őket. Az ő életüket mutatja be e film, amely 2014-ben a Centropa által kiírt videókészítési versenyen I. helyezést ért el.