Kinszki Imre nyomában - Centropa fotós városi séta

Mi köti össze Robert Capát, Moholy-Nagy Lászlót, Martin Munkácsit és André Kertészt? Mindannyian magyar zsidó származású, világhírű fotósok - akik elhagyták Magyarországot a két világháború között, Amerikában kötöttek ki, és sikeres pályát futottak be. És mi a helyzet Kinszki Imrével, egy tehetséges magyar zsidó származású fotográfussal, aki egy időben élt és alkotott velük, csak Magyarországon maradt, és a holokauszt során elvesztette életét?

“Nem elég tehetségesnek lenni, magyarnak is kell lenni.” (Robert Capa)

Kinszki Imre 120 évvel ezelőtt született, zsidó fotográfus, aki szeretett városát, Budapestet és családjának mindennapjait örökítette meg kamerájával. A modern európai fotográfia egyik kiemelkedő alakja lehetett volna, de életének, és ezzel pályafutásának véget vetett a második világháború. Sok más zsidó emberhez hasonlóan, Kinszki Imrét is munkaszolgálatra vitték, ahonnan soha többé nem tért haza, hiába várt rá felesége és lánya. 

2001-ben a Centropa interjút készített lányával, Kinszki Judittal, tőle tudunk a család történetéről. Az interjú alapján készült Szerelem papírrepülőn című rövidfilm az egyik legnépszerűbb oktatási anyagunk, amelyet sok tanár ismerősünk használ az óráin. Judit a mai napig aktív tagja a Centropa holokauszt túlélőknek szóló programjának, gyakran találkozik diákcsoportokkal is, hogy meséljen nekik az életéről, ahogy ő élte meg a 20. századot. Neki köszönhetően tudunk mesélni a sétán a családjukról, és tudunk mutatni Kinszki Imre életében fontos helyszíneket.

Friedmann Endre, Weisz László, Mermelstein Márk és Kohn Andor nevek valószínűleg ismeretlenül hangzanak, pedig ők a világhírű Robert Capa, Moholy-Nagy László, Martin Munkácsi és André Kertész. Kinszki kortársaiként máshogy alakult az életük, elhagyták hazájukat, nyugatra emigráltak és sikeres pályát futottak be. Mindannyian kiemelkedő alakjai a 20. századi fotográfiának. Vannak, akik Kinszkit is közéjük sorolják. Mi szeretnénk ezzel a párhuzammal bemutatni Kinszki fotográfiai munkásságának értékét és jelentőségét, ennek az 5 magyar zsidó származású fotósnak a hatását a fotográfiára, illetve a Nyugat, valamint Amerika szerepét négyük befogadásában és szakmai elismerésében.

A séta során a résztvevő diákok megismerkedhetnek az 5 fotós életével és munkásságával, rövid betekintést kapnak a magyar zsidóság 20. század eleji történetébe, és mindeközben fotós feladatokban vehetnek részt. A séta után lehetőség van Kinszki Judittal való beszélgetésre is.

A sétán való részvételről Szilágyi Sáránál lehet érdeklődni a szilagyi [at] centropa.org e-mail címen.

Program / Projekt adatai

Program / Projekt támogatói