S. Jenõné és az unokája

S. Jenõné és az unokája
+
  • Photo taken in:
    Budapest
    Country name at time of photo:
    Magyarország
    Country name today:
    Hungary
Ez anyuka és Gyuri bátyám kislánya. A kép az 1940-es években készült Budapesten. Édesanyám 1884-ben született Budapesten. Wagner Aranka volt a leánykori neve. Háztartásbeli volt az anyukám. Akkor volt még nekünk cselédlány segítségünk is. Fräulein Tildának hívták. Innen is van nekem a némettudásom. De azt tudom, hogy kb. 10 éves lehettem, akkor apuka már elküldte. Anyagilag nem bírták. Gyuri bátyám jobban tudott németül, mint én. Mert őneki 3 évvel több ideje volt, mint nekem, hogy megtanuljon. Még annyit tudok mondani, hogy Tilda ide, a Ménesi útra a kápolnába vitt fel minket, a három gyereket. A szülőknek nem volt kifogása ellene, semmit nem szóltak, gyerekek voltunk, végighallgattuk a misét, ennyi. Az épület ma is megvan, ha itt egyenesen fölmegyünk, ott van a Ménesi úton. Anyuka péntek este gyertyát gyújtott. Elmormolta, amit ilyenkor el kell mondani. Erre határozottan emlékszem gyerekkoromból. De nem volt téma a vallás nálunk. Amikor már apuka elkezdett dolgozni, akkor kevesebbet járt templomba. Nem volt ilyen péntek esti vagy szombati templomba járás. Nem tudok mást. Templomba anyuka nem járt, amíg fiatalok voltunk, addig apuka meg én jártam, meg ha jól tudom, Imi velünk volt. Ide, a Bocskai útra jártunk. Más ilyen zsidó kötődés nemigen volt. Az iskolában arra voltam mindig fogékony, hogy a hittantanár a hittanórákon elmesélte a történelmet. Bennem mint történelem, úgy fogant az Ótestamentum. Anyuka azt mondta, mikor már látta, hogy az én dolgaim is elrendeződnek, ő kimenne az Imihez. Anyuka kiment Renóba, és ott is halt meg 88 éves korában. Nincs leszármazottam, se gyerekem, senki. Csak ez az unokahúgom, aki tényleg aranyos. Ma már ő is nyugdíjaskorban van, 1939-ben született, akkor 65 éves. Sokat segit nekünk, a múltkor ő vitt be a kórházba, eljött értem reggel hét órára. Õt már kereszténynek nevelték a bátyámék. Az Évike férje is keresztény. A gyerekek, az unokák mind keresztények. A kapcsolat szoros, az unokahúgom és a férje meg mi közöttünk. Tényleg olyan nincs, hogy ők nem zsidók, és mi zsidók vagyunk. A férje a VILATI-nál volt mérnök, elvégezte a villamostechnikai főiskolát. A vallás... Hogy is mondjam, zsidó vallású magyarnak mondom magam, de a háború kiforditott a vallásból, úgyhogy én nem járok templomba.

Interview details

Interviewee: T. S.
Interviewer:
Gondos Gábor
Month of interview:
Szeptember
Year of interview:
2004
Budapest, Hungary

KEY PERSON

Jenõné S.
Year of birth:
1884
City of birth:
Budapest
Year of death:
1972
City of death:
Reno
Country of death:
USA
Died:
after WW II
Occupation
before WW II:
Háztartásbeli
after WW II:
Háztartásbeli
Family names
  • Previous family name: 
    Wagner Aranka
    Year of changing: 
    1907
    Reason for changing: 
    Házasság

More films from this country

glqxz9283 sfy39587stf02 mnesdcuix8
glqxz9283 sfy39587stf03 mnesdcuix8