Ernest Galpert -- Growing Up Religious

Egy haszid gyermekkor története a közép-európai ortodox zsidóság és haszidizmus fellegvárában, Munkácson, amely számos országhoz tartozott a 20. században - az Osztrák-Magyar Monarchiától az Első Csehszlovák Köztársaságon és a Szovjetunión át egész a független Ukrajnáig. A holokauszt előtt Munkács lakosságának többsége zsidó volt, és állandó volt a viszálykodás a nagytekintélyű rabbik követői között. Galpert Ernő apjának, Ósiásnak szatócsboltja volt, ebből tartotta el családját. A családban jiddisül beszéltek. Ernő, aki 1923-ban született, délelőtt héderbe (vallásos elemi iskola zsidó fiúk számára), délután a szekuláris cseh elemibe járt, ahol gyakran hallotta pont az ellenkezőjét annak, amit délelőtt tanult. A második világháborúban Ernő munkaszolgálatos volt, szüleit és lánytestvéreit pedig Auschwitzba deportálták. Testvérei szerencsésen hazatértek, és nem sokkal a háború után Izraelben telepedtek le.

Ernő Munkácson maradt, remélve, hogy szerelme, Akerman Tilda visszatér a koncentrációs táborból. Tilda túlélte a háborút, 1946-ban összeházasodtak, és hátat fordítotva a vallásnak két fiukat az akkor a Szovjetunióhoz tartozó Munkácson nevelték. A peresztrojkát követően az 1991-ben függetlenné vált Ukrajnából Ernő egyik fia Izraelbe költözött, míg a másik fiú édesapjával együtt elkezdte szervezni az újjászülető zsidó életet. Ernő visszatért a judaizmushoz, és Izraelben élő unokájával is rendszeresen emailezik.

The story of a Hasidic childhood in one of the centers of Orthodox and Hasidic Judaism of Central Europe. Mukacevo (as it's called in Czech, or Munkacs in Hungarian) is a town that was in five countries between 1918 and 1991: the Austro-Hungarian Monarchy, interwar Czechoslovakia, wartime Hungary, the Soviet Union and today, Ukraine. Mukacevo had a majority Jewish population (before it was wiped out during the Holocaust); its great rabbinical courts feuded constantly with each other.
Ernest Galpert, born in 1923, spent his childhood mornings in a religious school and his afternoons in a secular Czech school. His father had a grocery store and the family spoke Yiddish at home. During the war, Ernst was taken into forced labor brigades while his parents and sisters were deported to Auschwitz. Only his sisters returned and left for Israel soon after.

Ernest remained, hoping his sweetheart Tilda would return from the camps. She did - they married and raised two sons in Mukacevo, then in the Soviet Union. When Communism fell in 1991, one of Ernest's sons left for Israel while Ernest and his other son began helping run the Jewish community.

Lesson plans for this film

10 results
For grades Documents

Ernst Galpert: Foundations of Halacha and Aggada

History

In this lesson about "The Foundations of Halacha and Aggada", students will engage in a unit exploring various definitions of Jewish community. They will study both classical (Biblical and...

8

Analyzing a Centropa Film

other projects

Teachers use this activity for any project where students are asked to create a story on film or another visual presentation (Prezi, PowerPoint), including the Virtual Walking Tour project (students...

University

Zsidók Magyarországon a 20. században

Óraterv
History

Az óraterv öt népszerű Centropa-fim - Bevezetés a 20. századi magyar zsidóság történetébe, Braun Miklós: Egy esküvői kép, Kinszki Judit: Szerelem papírrepülőn, Koltai Panni: 3 generáció, 6 esküvő, Galpert Ernő...

11, 12

Centropa Biography Film/Stolpersteine Assignment

History, other projects
In this project, students work in pairs to read Centropa biographies, create a 5 minute video about the interviewee, and design a Stolpersteine (commemorative stone) for them.
6, 7, 8, 9

Egyediség és hasonlóság - a magyar zsidóság története a 20. században

Óraterv
History

Az órák célja a 20. századi magyar zsidóság történetének áttekintése családtörténeteken keresztül. Fő célom az volt, hogy a tanulók megismerjék a magyarországi zsidóság mindennapjait, lássák, hogy teljesen különböző családi, társadalmi...

10

Vallásos családban nőttem fel

Feladatbank
osztályfőnöki óra, other projects, History

Osztályfönöki óra vagy emléknapi megemlékezés. A két film (Koltai Panni és Galpert Ernő) alapján különböző tematikák feldolgozása (pl. továbblépés egy nehéz helyzet után / haláleset / személyes katasztrófák / tradíciók...

8, 9, 10, 11

Vallásos családban nőttem fel

Óraterv
etika, hit- és erkölcstan, judaisztika, Literature

Komplex duplaóra (történelem, etika, hit- és erkölcstan, irodalom, judaisztika), amely bemutatja a közép-európai zsidóság 20. századi történetét. A feldolgozás irodalmi művek, fényképek és filmek segítségével történik. A foglalkozás fókuszában elsősorban...

11, 12

Choosing to be Jewish Family Education Program

etika, hit- és erkölcstan

During this session families will learn the stories of several individuals who survived the Holocaust and then stayed in Europe after the war. They saw the destruction of the societies...

11

Using the Lion and the Galpert film

History
9

A zsidó temető megismerése

Feladatbank, Óraterv
Civic activism, History

Az óra középpontjában a magyarországi zsidóság története áll a 20. század első felében. A cél a zsidóság történetének áttekintése az egyéni életutakon keresztül, ezzel is hozzájárulva a diákok érzékenyítéséhez a...

8