Schosberger József és felesége

Ez a szüleim, Schosberger József és Feith Paula esküvője. 1919-ben volt Budapesten.
 
Apám 1889-ben született, Újvidéken. Ő volt a legidősebb fiú. A zsidó elemi iskolába járt, aztán ott, Újvidéken a magyar gimnáziumba. A magyaron kívül, ami az anyanyelve volt, beszélt szerbül és németül. Elvégzett négy év gimnáziumot és két év kereskedelmi iskolát .
 
Édesanyám, Paula 1895-ben született, Újpesten.  [A rendelkezésre álló információk alapján nem rekonstruálható az iskolai út: nem világos, hogy valóban polgári iskolát végzett-e vagy a Veres Pálné utcai leánygimnáziumban végzett -- a későbbiek alapján úgy tűnik, hogy gimnáziumot végzett; 'mérnöki szakközépiskola' biztosan nem létezett; végül a 'Montessori akadémiának" sem tudtunk nyomára bukkanni. Elképzelhető, hogy voltak tanfolyamok, ahol oktatták a Montessori-pedagógiát, de a Magyar Montessori Egyesület maga csak 1932-ben alakult meg. -- A szerk.]. Amikor Újvidékre költözött, ő volt az első ember, akinek olyan végzettsége volt, amivel a gyerekeket iskolán kívüli tevékenységekre lehet oktatni. A Montessori módszert használta, ami akkor nagyon modernnek számított, és azóta is fennmaradt [Maria Montessori (1870--1952) -- a nevét viselő reformpedagógiai koncepció megalkotója. Alapelve: a gyermek maga végezzen el mindent, ami fejlődését elősegíti, önmaga alkossa meg képzeteit, fejlessze érzékszerveit, építse fel személyiségét. -- A szerk.].
 
A szüleim ismerték egymást, mivel rokonok voltak. Miután apám otthagyta a katonaságot, fölkereste a rokonait, a Feith családot. A rokonok marasztalták, mert jól jött egy férfi a háznál, mivel az ő saját fiuk akkor még nem jött vissza a seregből. Apám jóba lett a Feith lányokkal, Paula és Jóska valahogy egymásba szerettek, és anyám közölte a szüleivel, hogy feleségül akar menni Jóskához.
 
Az esküvő Budapesten volt, és mivel még tartott a háború, az apám családja nem tudott elmenni az esküvőre [Az első világháborúnak ekkor már vége volt, ekkoriban a Tanácsköztársaság alatti események zajlottak. -- A szerk.]. 1919-ben házasodtak össze, egyházi és polgári esküvő is volt. Egy darabig Budapesten éltek, apám egy kávéházat vezetett, ami Gábor nagyapa tulajdona volt. Aztán, azt hiszem, négy év múlva, az újvidéki nagyapa hazarendelte Jóskát.