Korányi László és felesége 1910-ben

A képen édesapám és édesanyám látható 1910-ben, nem sokkal házasságkötésük után.
 
Apám édesanyámmal társaságban, körülbelül 1907-ben ismerkedett meg, és 1910-ben házasodtak össze. Sajnos az első szülés nem sikerült, a baba halva született. Nem veszítették el a türelmüket, és 1913. augusztus 25-én szerencsésen világra jöttem. Akkor a Felsőerdősor u. 41. számú ház egy második emeleti, udvari, kétszobás  lakásában laktunk. (Most Szinyei Merse u. 27.) 
 
Apám 1898-ban, 16 évesen jött fel Szentesről Budapestre. Mint irodai gyakornok elhelyezkedett a Lustig és Beck festék-, lakk- és vegyiáru-nagykereskedésnél. Szorgalmas és tanulékony volt, úgyhogy néhány év múlva előléptették kereskedelmi utazóvá, 1920-ban azután egy Friedmann Oser (Oszkár) nevű emberrel, aki szintén a Lustig és Beck utazója volt, festék-, lakk- és vegyiáru-nagykereskedést nyitott az Izabella utca 98. számú házban, Friedmann és Korányi cégnévvel. 
 
Anyám - aki csak két elemit végzett - kitűnő varrónő volt, és a szabásmintákat is maga tervezte. Még a háború után is megvolt az a lábbal hajtós Singer varrógépünk, amin anyám dolgozott. Az 1930-as évek elejéig kénytelen volt gazdag nőknek varrni, néha még azok villáiban is, hogy a családi kosztpénzt és a rezsiköltségeket fedezze. Apám reggel 8-tól délután 4-ig az üzletében dolgozott, és közben csak fél órára jött haza ebédelni. Üzletzárás után rendszerint eljárt Magyar Kereskedelmi Utazók Egyesületébe kártyázni, és csak este 8-kor érkezett haza, fáradtan és zsörtölődve. Eleinte mindenbe belekötött (nyilván gyerekkorában, az apjánál megszokta), később édesanyám szelíd kitartással megnevelte.