Dr. Stefano Jambor

Doktor Jámbor István [Dr. Stefano Jambor] Rómában, az 1980-as évek elején.
 
Berta nagynénémnek öt fia közül Pista is orvos lett. Bécsben végezte el az egyetemet, mert máshol nem vették föl. Kitűnő feje volt. Utána elment Észak-Olaszországba, ott lett belőle fogorvos, Stefano Jambor, aztán elment Rómába, elvett egy fiatal olasz lányt, Sylvia Romanót, haláláig együtt éltek. Született egy lánya és két fia. A nagybátyámmal tartottam a kapcsolatot. Mihelyst lehetett utazni, rögtön meghívott. Az 1960-as évek elején mentem először Rómába, utána több ízben voltam náluk. Nagyon szerettem őket. Aranyosak voltak, műveltek, okosak és kedvesek. Pista egyszer azt mondta: "Te jobban ismered Rómát, mint én, aki már itt élek harminc éve." Nem lehet nem imádni Rómát. Az 1990-es években haltak meg, előbb Pista, később Sylvia.
 
Gyerekeik közül a lányukkal vagyok kapcsolatban, aki Velencében él. Férjhez ment egy franciához, úgyhogy vele csak franciául és olaszul lehet társalkodni. 
 
Pista Rómában van eltemetve. A háború alatt Olaszországban élt, de nem volt katona.