Dr. Almási Andor

Az első férjem, doktor Almási Andor van a képen, amikor doktorált. A kolozsvári egyetemen doktorált. Ügyvédit végzett. Huszonöt éves korában doktorált. Nyárádszeredában apósomnak hat gyereke volt. Almási olyan ember volt, hogy azt akarta, hogy egy [a fiai közül] maradjon otthon az üzletben, és ő vezesse tovább az üzletet. Sörtöltödéje volt egyébként -- ez volt a foglalkozása. Nyárádszeredában a főtér kellős közepén volt egy nagy háza, egyik oldalon a lakásuk volt, és vele szemben, ugyanazon az udvaron a sörtöltöde. Megvett a Bürger sörgyártól [Maros]Vásárhelyről egy vagon sört, kisvasúttal levitték hozzá, ő beszállította, s volt három-négy asszony, akik a töltödében üvegbe töltötték. Volt szekere-lova, és egy legény vitte a Bürger sört a kocsmárosoknak végig a Nyárád mentén egészen Korondig, mert minden faluban volt kocsma, és ott adta le a sörösüvegeket. A Kossuth Lajos utcában volt a Bürger-palota, de ő nem ott lakott. A Vörös Kakas is Bürger-palota volt. A férjem semmi szín alatt nem akarta [folytatni az üzletet], ezért semmilyen segítséget nem adott neki az apja. Adott neki lakást és kosztot, semmi egyebet. Úgyhogy, szegény, nagyon nehezen végezte az öt évet. A férjem tökéletesen beszélt románul, dacára annak, hogy Nyárádszeredában született. Az apja besztercei volt, a nagyapjáék üvegesek voltak. Apfelbaumnak hívták az ottani nagyszülőket, de az apósom magyarosította a nevét Almási Bernátra. A lényeg az, hogy épült egy szép román gimnázium, ami létezik ma is Besztercén, amit beüvegeztek ingyen. És ezért kapott egy oklevelet, hogy az összes Almási gyerek ingyen tanulhat ott. És ez apósomnak nagyon megfelelt, két fia volt. Mind a kettőt odaadta a nagyapáékhoz, s ott jártak román gimnáziumba. A besztercei éveiről nem tudok. Őneki ebből az volt a haszna, hogy Nyárádszeredán volt járásbíróság, és a régi ügyvédek gyengén vagy nem nagyon tudtak románul, ők mind magyar egyetemet végeztek, és a férjem tökéletesen beszélt románul. Délelőtt segített apósomnak, és délután bejárt az irodákba fordítani románról magyarra, magyarról románra. Így csinálta végig az öt évet. Amikor látta apósom, hogy befejezte az öt évet, és készül a doktorátusra, akkor már mondta: 'Na, nincs már reményem.' Akkor megnyílt előtte minden, és adott pénzt, hogy vegyen magának egy szmokingot és egy lakkcipőt is, mert már úgy kellett ugye, ilyen gallérral meg lakkcipővel menni. És adott [pénzt], hogy béreljen egy irodát. De hát nem olyan sokat: vett egy írógépet és egy olcsó kanapét két fotellel. Apósom ment tovább, ő ült fel a szekérre, a kocsis mellé, és akinek leadta az árut, mindenkinek mondta: 'Ha van valamilyen problémája, van nekem is egy ügyvéd fiam [Maros]Vásárhelyen, menjen hozzá, elintézi magának olcsón.' Meg volt nyitva az iroda, és azután volt az esküvő 1931-ben. De az előtt egypár hónappal nyitotta meg az irodáját. A Főtéren volt az ügyvédi irodája, bérelt két szobát, egy nagy, ötször négy és fél, ötször öt méteres [felület volt]. Fent az emeleten, utcára nézett az ablak. Tulajdonképpen az utolsó pillanatban ment szólni a szüleimnek, hogy el akar venni. Addig mint diák, ki se merte nyitni a száját, pedig hát a szüleim látták, hogy mi járunk össze. De nem voltak ellene, mert nagyon szimpatikus ember volt. És már az első hónapban annyi pénzt kapott, hogy megéltünk. A besztercei nagyszülők vallásosak voltak, olyan vallásosak, mint az én nagyapám. De az uram nem tartott semmit. Miután már összeházasodtunk, éppenhogy elkísért a templomba, és mikor vége volt, akkor kint a kapunál várt, hogy együtt menjünk haza. Aztán négy-öt év után egyszer elvitt Besztercére, nem tudom, valami ügye volt. És mutatta, hogy 'Na, nézd meg, ebben az iskolában érettségiztem. És itt volt a kicsi ház, ahol laktam nagyapáéknál'. Nem tudok semmi többet a családról. Nem tudom, hogy hívták az uram édesanyját, makfalvi volt. Neki parókája volt. Nagyon vallásosak voltak. Nem nagyon voltak elragadtatva ők, hogy engem elvegyen, mert nekem hírem volt, azért, mert minden bálon végig táncoltam. Rossz hírem volt olyan értelemben, hogy igényeim vannak, és mégiscsak egy üzem igazgatójának a leánya, aki biztosan le fogja nézni őket, mert ők nyárádszeredai egyszerű emberek voltak. Különben ismerték apámnak a nevét, mert egy számtanzseni volt. A fiuk mondta, hogy 'Járok Toplicára, s van egy lány, akinek udvarolok'. S hogy kinek a lánya, és akkor [azért] már kombinálhattak, hogy jól jár, hogyha az OFA igazgatójának a lánya? Így hívták a vállalatot, ahol apuka igazgató volt.