A Keszler házaspár

Ezen a képen Keszler Zsófia látható [Keszler Gézáné, szül. Engelmann Zsófia], a nagyapának volt a húga, mellette pedig a férje, akit úgy hívtak, hogy Keszler Géza. Véletlenül találtuk meg a képet, mert hát szinte minden elveszett? Zsófia fantasztikus szakácsnő volt. Ők Budapesten éltek, a Grózics Jenő utca 15-ben, az volt az ő házuk. Az egész ház az övék volt, jómódú emberek voltak. Kávépörköldéjük volt és tea és minden. Alul volt az üzlet, felül éltek. Ők nagyban adtak csak el. Volt egy fiuk, Árpád, és talán egy másik is, most nem tudom biztosan. Ez szerencsétlenül járt, spanyolnáthája volt, és utána az agyára ment, úgyhogy szegény nem tudott dolgozni, állandóan orvosi felügyelet alatt kellett legyen. Szegény édesanyja egy mártír volt. Emlékszem, etetni kellett. Olyan egy tehetséges ember volt, és így egy betegség hogy tönkre tud valakit tenni. Szegény, aztán meg is halt.