Thomas Molnar osztályképe

Ez az osztályfényképem az 1940/41-es tanévből. A tanár Fleischmann Ármin. A felső sorban jobbról a negyedik Benedek Benő, ő kint van Kanadában, vele állandóan levelezésben vagyok. A második sorban balról a harmadik Kaszás Miki. Kaszás Miki a zsidó gimnáziumban is osztálytársam volt. Amikor jövök Pestre, mindig szoktam vele találkozni. Hegedül, de csak hobbiból. Nem tudom, hogy mit dolgozott. Én a harmadik sorban vagyok, jobbról a negyedik Ez a Bethlen téri zsidó elemi volt. Itt a Bethlen téri templomban lettem bár micvó is, de nem pont tizenhárom éves koromban, mert akkor itt voltak a nyilasok, hanem a felszabadulás után, 1946-ban. Még a Thököly úton laktunk, amikor kezdtem járni a Bethlen téri zsidó elemi iskolába, ami körülbelül egy kilométerre volt a lakásunktól. Általában oda-vissza gyalog mentem, és ezek alatt a séták alatt találkoztam először az antiszemitizmussal. Néhány utcagyerek molesztálni szokta a zsidó gyerekeket, becsmérlő szavakat kiabálva, mint mocskos zsidó, büdös zsidó stb., és rögtön megtanultam, hogy a zsidóságom miatt más vagyok, mint a többi magyar gyerek. Tettlegességig soha nem fajult a dolog, és később más személyes élményem nem is volt, hiszen zsidó elemibe, aztán zsidó gimnáziumba jártam, és ez csökkentette az antiszemita afférok esélyét. Az elemi iskolában egészen jó tanuló voltam, csupa jeles, de nem nagyon szerettem az iskolát. Különösen a vallási tárgyakat utáltam, és azt, hogy minden szombat reggel és az összes zsidó ünnepen zsinagógába kellett mennem.

Photos from this interviewee