Katarína Löfflerová ismerõsökkel

Katarína Löfflerová ismerõsökkel
+
  • Photo taken in:
    Abbázia
    Year when photo was taken:
    1936
    Country name at time of photo:
    Olaszország
    Country name today:
    Italy
1936 -ban két hétig az olaszországi Lidón, Abbáziában nyaraltam. A felvételen az alkalmi ismerőseimmel sétálgatunk a város utcáin. Én a bal oldalon vagyok látható. Fogalmam sincs róla, hogy hívták a többieket, ott ismerkedtem meg velük. Nem tudom már, honnan jöttek, hova valósiak voltak, Olaszország már akkor is tele volt turistákkal. Elutazik valahova az ember, megismerkedik, ki tudja már hetven év után, hogy ki kicsoda. Biztosan akkor sem tudtam. Az utazás úgy volt, hogy Pozsonyban fölszálltam a vonatra, és ott, Velencében kiszálltam a Lidón. A vonat Ligetfaluból [A mai Petrzsalkából, amely Pozsony egyik legnagyobb városrésze a Duna bal partján. -- A szerk.] indult, átment Magyarországon, és egészen Velencéig ment. Szállodában laktam, amit még itt, Pozsonyban egy utazási iroda biztosított be nekem. Akkoriban még nem volt nagy fizetésem, amit figyelembe kellett venni. Az árak azonban elérhetőek voltak az ilyen kishivatalnokok számára is, mint én. Nagyon sokan utaztak le Olaszországba, mert megfizethető volt számukra.

Interview details

Interviewee: Katarina Lofflerova
Interviewer:
Martin Korcok
Month of interview:
July
Year of interview:
2004
Bratislava, Slovakia

KEY PERSON

Katarina Lofflerova
Year of birth:
1910
City of birth:
Bratislava
Country name at time of birth:
Austria
Occupation
before WW II:
Office clerk
after WW II:
Company owner/tour guide
Family names
  • Previous family name: 
    Vidor
    Year of changing: 
    1930
    Reason for changing: 
    Marriage
    Decade of changing: 
    1930
  • Previous family name: 
    Kramekova
    Year of changing: 
    1939
    Reason for changing: 
    Remarriage
  • Previous family name: 
    Klopstockova
    Year of changing: 
    1946
    Reason for changing: 
    Remarriage

Additional Information

Also interviewed by:
Survivors of the Shoah Visual History Foundation and others
Date of interview:
1990s

More photos from this country

Magdalena Seborova in Italy
Meshulam Aroyo
Visa for Palestine in Liselotte Teltscherova's J-passport
glqxz9283 sfy39587stf02 mnesdcuix8
glqxz9283 sfy39587stf03 mnesdcuix8