Kappel Zoltán és Kappel Róbert, valamint Róbert családja

A második sorban, a bal szélen én állok, mellettem az Octavian nevű unokám. Hátul, jobb szélen Pamela leányunokám későbbi férje áll. Előttem a fiam, Kappel Róbert, mellette pedig Pamela áll. A kép jobb szélén, az első sorban, a fiam székely származású felesége áll, Ilonka. A kép a Fellegváron készült, 2001-ben, mögöttünk Kolozsvár épületei láthatóak. A gyermekeim minden évben, általában nyáron vagy ősz elején hazajönnek Izraelből engem meglátogatni. Egy ilyen alkalommal készült ez a kép is. A nagyobbik fiam, Kappel Róbert 1948-ban született. Kolozsváron végezte az iskoláit. Nem volt olyan nagyon jó tanuló. Leérettségizett, s azzal maradt. Róbert 1970 körül ment el Izraelbe a családjával. A felesége székely lány, Ilonkának hívják. Három gyermekük van: Pamela, Júlia és Oktávián. 1951-ben jött a világra Szása, a kisebbik fiam. Ennyi az összes gyermekem. Szása elektronikát, informatikát végzett. Szása felesége román nő, leánykori nevén Angela Morar. Egy lány- és egy fiúgyermekük van. Oananak és Raresnek hívják őket. Nem tud egyikük sem magyarul. Nagyon szeretem mind a két kis unokát. Egyszer csak elmentem hozzájuk látogatóba, s azt mondta nekem a menyem: 'Apu, én megmondom, nekem az a tervem, hogy elmenjek Szásával Izraelbe.' Azt feleltem, hogy 'Én azért mondtam, hogy vegyen el tégedet, mert gondoltam, nem vagy zsidó, s akkor itt maradtok, s nem vándoroltok ki'. Azt mondja: 'Hát, sokat gondolkodtunk ezen a dolgon, hogy maradjunk, ne maradjunk. A gazdasági helyzetünk nekünk nagyon nehéz, és nem szeretném azt, hogy a leánykám tizenhat-tizenhét éves korában azt mondja nekem, hogy anyu, én zsidó vagyok, és én megyek haza, és itt hagyjon engemet. Inkább megyek én is most vele.' S így ment el a kisebbik fiam a családjával. 1995-ben vándoroltak ki Izraelbe a feleségével és a két gyerekével.