Bence Miklós és testvérei

Ez én vagyok a testvéreimmel. Jobbra Ferenc, középen én és balra Klári . Az 1920-as években készült a kép Budapesten. A testvéreimmel jól megvoltunk. Attól függetlenül, hogy nagy volt a korkülönbség, mert én lemaradtam. Ők ugye már mit tudom én, szórakoztak, moziba jártak, amikor én még éppen csak írni tanultam. 10 évvel vagyok fiatalabb náluk. Klári nővérem 1908-ban született Szegeden. Elég fiatalon megházasodott. Fiuméba ment férjhez, egy gyereke lett. A férje kereskedő volt, egy gazdag kereskedőcsalád leszármazottja. Nagy üzletük volt, azt hiszem, a ház is az övék volt. Bőrdíszműtárgyakat, ruhákat meg mindenféle kiegészítőket árultak. Elég vallásosak voltak. 1943-ban, amikor a németek megszállták Olaszországot, elvitték őket a gyerekkel együtt. 1944-ban itt vitték őket keresztül Magyarországon, de nem tudtunk találkozni, én sem voltam már akkor itthon. Semmit sem tudunk róluk. Valószínűleg Auschwitzban ölték meg őket, ha egyáltalán eljutottak odáig. Ferenc 1906-ban született Budapesten. Akkor a szüleim egy rövid ideig itt éltek, Pesten. Textilügynök volt. Megházasodott, de nem lett gyereke. Egy nála jóval idősebb asszonyt vett el, Goldner Vilmát, aki 1900-ban született; de szerintem jól megvoltak. Rengeteget utazott, sohasem szeretett egyhelyben maradni. Azért maradt a háború után is utazó, hogy mindig mehessen. Az országban sokfele voltak sakkpartnerei. Szenvedélyes sakkos volt, apánktól tanulta a különböző taktikákat. Verset is írt, azt hiszem, ebben is tehetséges volt. A háború után Zuglóban laktak, sokat járt hozzánk, játszott a gyerekekkel. Nagyon idősen halt meg, 1998-ban, 92 évesen, hosszú özvegység után.