A stockholmi Magyar Főkonzulátus levele

A stockholmi Magyar Főkonzulátus levele a hazautazással kapcsolatban. Volt egy barátnőm, akivel együtt indultunk el. Eszternek hívták, öt évvel fiatalabb volt, mint én. Auschwitzban előtte vitték el a szüleit meg a testvérét a gázba. Nagyon jóban lettünk. [Svédországban] ketten egy szobát kaptunk egy külön villában, ami csak kettőnké volt. Nem tudtam, mi van az enyémekkel: a gyerekem, az anyám, a testvéreim? Azt tudtam, hogy nagyon öregnek nézett ki az anyám, már hatvanon felül volt. Hogy él-e? Nem mertem kutatni utánuk, mert nem akartam bizonyosságot. Mert tudtam, hogy nem lehet, hogy élnek. A bátyámat már előbb elvitték szörnyű helyekre. Eszter pedig addig-addig mondta, hogy: 'Nézd már meg! -- mert volt lista --, nézd már meg, hogy a családodból ki?' Mondom: 'Nem. Inkább nem. Nem akarom.' Végül mondtam, ezt nem lehet, csak tudnom kell. Megnéztem, és a listák között ott látom a testvérem, Bözsi nevét, a sógornőm nevét, a szomszédom nevét, és hát azt nem tudom elmondani, mit éreztem akkor. Ott volt, hogy Türkheimben vannak. Állandó összeköttetésben voltunk a követséggel, hogy mikor tudunk hazamenni. De még semmit nem tudtunk. Jöttek a levelek, küldték a kislányom fényképét, aki már három és fél éves volt. Ki lett dekorálva az egész asztal, ahol dolgoztam. Az emberek jöttek, tódultak oda, hogy nézzék a gyerek fényképét. Már tudtam, hogy élnek, lelkileg teljesen megnyugodtam. És a követséget zaklattam, mikor mehetek haza. 1945. november huszonegyedikén a következő választ kapta a stockholmi Magyar Főkonzulátustól: 'E hó 19-i sz. soraira válaszolva csak azt mondhatjuk, hogy mind a rádióban, mind az újságban a hazautazással kapcsolatban megjelent hírt félreértették. Abban a közleményben ugyanis az volt, hogy nov. 25-e előtt nem lesz transzport, s ha nov. 25-e után esetleg majd lesz, arról újabb tájékoztatást fognak kiadni. A helyzet tehát ugyanaz, mint volt: a hazautazások időpontja egyelőre bizonytalan, ha azonban megindul a hazaszállítás, arról mindenkit értesíteni fognak.'