Schäffer Ignácné gyermekeivel

Ez a fénykép 1925--30 között készült a családi fotóalbumba. Anyám testvére, Léni néni és a családja van rajta. A kép Nyíregyházán készült. Imádtam őket, és ők is szerettek. Három-négy éves voltam, mikor Herman -- Léni néni mellett jobbra áll -- 16-18 lehetett. Emlékszem, mindig vártam rá az utcán. És egyszer úgy volt, hogy azt hittem, ő jön, s megfogtam az ujját -- valakinek. A fiatalember leszólt, hogy 'kislány, kit vár'?. Balról az első fiú Sándor, mellette Rezsi, Léni néni ül, Herman, Rózsi és Farkas. Léni néni férje meghalt az első világháborúban, így maradt egyedül az öt gyerekkel, akik között két-három év differencia lehetett. Herman 1906 tájékán, Farkas 1909 körül született, Sanyi volt a legfiatalabb. Léni néni idősebb volt anyámnál, talán 1881-ben született, ő is Kótajon. Háztartásbeli volt, ezért a gyerekek hamar szakmát tanultak, és dolgozni kezdtek. Apám sokat segítette őket. A legidősebb fiú, Herman kárpitosmesterséget tanult. Farkasnak, Léni néni középső fiának született egy gyereke, akit kerestem 1945 után. A Bazilika melletti utcában voltak elhagyott gyerekek, akiket úgy szedtek össze az utcákról. Farkas gyereke két- vagy három éves lehetett akkoriban. Volt egy kis zsíros kenyerem, gondoltam, hogy elviszem oda. Borzasztó látvány fogadott, a gyerekeknek csak a szeme élt, nem tudták megmondani a nevüket. Volt ott néhány orvos meg nővér, de nem találtam meg Farkas gyerekét, mert nem ismerték. A személyzet azt mondta, hogy jöttek a nyilasok, és a beteg és haldokló gyerekeket, mint a szemétdombra a hulladékot, úgy dobálták ki az utcára? A zsíros kenyérnek örültek, kis szeletekre vágták, és odaadták nekik, hogy majszolják el. Léni néni legkisebbik fia, Sándor felsőrészkészítő volt, egy gyönyörű szép fiú volt. Bevonult katonának, aztán kivitték Ukrajnába, és nem jött haza. Bűbájos, csupa lélek emberek voltak mindannyian, annyira összetartó család, ami manapság már ritkaság. Rózsi szép volt a hosszú hajával, a copfjaival -- ő volt a fiatalabbik lánytestvér. Rezsi, a nővére, az idősebbik lány, ahogy megtanult varrni, hozzájárult a családfenntartásához. Klein Miksához ment férjhez, nyitottak egy varrodát, aztán született egy lányuk, Ági. Ők is Auschwitzban maradtak.