Ez az első jogosítványom 1937-ből, és még ma is vezetek. Jobbkormányoson tanultam vezetni. Ez volt az utolsó év, amikor még jobbkormányos autó volt. A Steiner bornagykereskedésben volt autó, és ott megtanultam vezetni, vezettem is teherautót is meg mindent. Mert a vállalatnak, a Steineréknek volt teherautójuk meg egy Renault kocsijuk is.
Az érettségi írásbeli után -- és ez lényeges --, tehát még mielőtt a szóbelim volt, az egyik evezős tagnak a vállalatához kerültem. Onnan átnyergeltem a Steiner Laciékhoz, a boros céghez. A Steiner Lacival is a Poseidonban ismerkedtem meg. Ez egy bornagykereskedés, aminek egy saját söntése volt. A Thököly út 44-ben a pince borpincének volt berendezve. Ott több ezer hektoliter bor volt, és volt Kőbányán egy bérelt pincéjük, ahol egy egész rész volt az övék. Nagyon gazdag emberek voltak, saját házuk volt a Thököly út 44. Nekem akkor 60 pengő volt a fizetésem, és az apám akkor mint üzletvezető 200 pengőt keresett. Tehát a 60 pengő az valami volt. Hazaadtam a fizetésem.
Amikor a Steinerékhez kerültem, Laci katona volt, zászlósi rangot kapott. Miskolcon volt a huszárezredben. És amikor visszajött, megszerezte a közgazdasági egyetemen a diplomát, és doktorátust kapott. És utána beiratkozott az Ampelológiai Intézetbe egy kétéves tanfolyamra. Ez a mai Kertészeti és Szőlészeti Egyetemnek volt az elődje [A 19. század végi nagy filoxérajárvány után, 1896-ban alapított Ampelológiai Intézet egykori igazgatója, Istvánffy Gyula szervezte és vezette (1904 és 1943 között) a kétéves Felsőbb Szőlő- és Borgazdasági Tanfolyamot. -- A szerk.]. Akkor a legmagasabb borászati képzést adta az Ampelológia. Laci kvázi magával vitt erre a képzésre. Én nem tudtam volna se befizetni, de nem jutott volna eszembe se, de ő odavitt, és ez az ő érdeme volt, hogy én az Ampelológiai Intézetet is elvégeztem mint borász. És a Pálinkás Gyula -- egy professzorunk -- egy nagyon ambiciózus borász volt, és az egyetlen bornagykereskedés volt a Steineréké, ahol egy laboratóriumot rendezett be nekünk, kettőnknek, és mi mindenféle gyakorlati analitikai munkát elvégeztünk. Ehhez megvolt a felszerelésünk, a tudásunk és minden. És meg is csináltuk akkor a receptúrákat. Le is írtam saját kezemmel a receptúrákat. Sőt, ez a Pálinkás még likőröknek, rumoknak, szóval mindegyiknek megadta a receptjét, és ezeket én mind fölírtam, és meg is vannak ezek a jegyzetek.