Katarína Löfflerová kislányként

Katarína Löfflerová kislányként

Kép
Ez is én vagyok négyévesen. Sosem voltam óvodában, sem én, sem a húgom, és az ismerősök közül senkinek a gyereke. Rám a cselédlány vigyázott, aki mindig otthon volt. Nálunk mindig volt cselédlány, ez természetes volt. Rendszerint a Csallóközből - itt most Csehszlovákiára gondolok [lásd: Első Csehszlovák Köztársaság] - származtak, csak magyarul tudtak, és örültek, hogy a városba jöhettek. A cselédlányok nálunk szinte családtagnak számítódtak. Minden cseléd nálunk lakott, de külön étkeztek. Az utolsó lány, aki nálunk volt, véletlenül nem csallóközi volt, hanem Záhoriéből származott, Záhoráèka volt [Erdőháza - szlovákul Záhorie - a Kiskárpátok, Fehérkárpátok és a Morva folyó által behatárolt terület. A 'Záhoráèka' magyarul 'erdőházi lányt' jelent. - A szerk.]. Kiváló teremtés volt. Itt, Pozsonyban ment férjhez. ?evèíková Máriának hívták a férje nevén. Intelligens teremtés volt. Ő főzött, takarított és azonkívül még én is rá voltam bízva. Ha az édesanyámék elmentek délután, vagy éppen nem voltak otthon, akkor ő figyelt rám, hogy tanuljak és egy óráig gyakoroljak a zongorán. Persze ő csak hallgatta, nem tudta, hogy nem gyakorlok. A kottatartómra tettem a könyvem, amit éppen olvastam, s közben alatta csak skáláztam, mert ahhoz nem kellett odafigyelni. Szóval ő volt megbízva ezzel. Nagyon-nagyon szerettem, ő is bennünket. Nagylévárdból származott [Nagylévard, szlovákul Ve?ké Leváre, Erdőházban található. - A szerk.], ha akart, szabadságot vett ki, és hazautazott a szüleihez. Ismeretséget kötött itt Pozsonyban, az édesanyám meg az esküvőt csinálta meg a részükre. Aztán elment tőlünk lakni.
Open this page

Fotó adatai

Interjúalany

Katarina Lofflerova