Hámos Imréné vakáción

Hámos Imréné vakáción
+
  • Fénykép készítésének helye:
    Balatonlelle
    Ország neve a fénykép készültekor:
    Magyarország
    Ország neve ma::
    Hungary
Vasárnapi kiránduláson voltunk az Egészségügyi Minisztérium üdülőjében. Baloldalt ülök én, középen a Marika lányom és a férje Laci, a többiek meg nekem kollégáim. Az 1950-es években készült a kép, és ez a Balaton. Balatonlellén nyaraltam. Hivatalos üdülésen az 1950-es években még nem voltam. Utána nagyon sokszor voltam. Ez szakszervezeti üdülés volt. Nem volt ingyen, de nagyon olcsó volt az akkori fizetésekhez képest is. Igényelni bárki igényelhette, de általában több volt a jelentkező, mint amennyi hely volt. A szakszervezeti bizottság döntötte el, hogy ki mehet. Figyelembe vették a munkáját az embernek, a szociális helyzetét. A legtöbben azért megkapták az üdülést. Az országnak majdnem a legszebb üdülőiben voltam, Galyatetőn, Kékesen, Mátrafüreden, Mátraházán, Sopronban, Kőszegen. Én soha nem kértem nyári üdülést, mert amikor én már a minisztériumban dolgoztam, mindig azt mondtam, hogy nincs iskolás gyerekem, akinek nyáron kell az üdülés, nekem jó az őszi üdülés is. Ez mindig könnyebben volt kapható. És nagyon sokszor voltam. Eleinte két hétre mentem. De egy idő után sok volt a két hét, rendszerint 10 nap után fogtam magam és hazajöttem. A háború után nagyon sokat jártam színházba, minden hónapban két-háromszor, mert amikor már dolgoztam, rendszerint volt közönségszervező. Akkor már nagyobbak is voltak a gyerekek, meg velük együtt is voltunk -- operabérletünk is volt. Sokat jártam hangversenyre. Jártam az összes iskolai hangversenyre, ami délelőtt volt a Zeneakadémián, mind a három unokámmal én jártam a hangversenyekre. Később a Marikának meg nekem volt bérletünk a Zeneakadémiára.

Interjú adatok

Interjúalany: Piroska Hamos
Interjúkészítő neve:
Eszter Andor, Dora Sardi
Interjú készítésének hónapja:
April
Interjú készítésének éve:
2004
Budapest, Hungary

Kulcsfigura

Imréné Hámos
Születési év:
1912
Születési hely:
Balassagyarmat
Foglalkozása
II. világháború előtt:
Háztartásbeli
II.világháború után:
Bérszámfejtõ, egészségügyi minisztériumban osztályvezetõ -helyettes
Névváltozás
  • Születési név: 
    Schultz Piroska
    Névváltoztatás éve: 
    1929
    Névváltoztatás oka: 
    Házasság
  • Születési név: 
    Hahn Imréné
    Névváltoztatás éve: 
    1934
    Névváltoztatás oka: 
    Asszimiláció, magyarosítás

Másik személy

Lászlóné Sz.
Születési év:
1933
Születési hely:
Budapest
Halálozási év:
1999
Halálozási hely:
Budapest
Meghalt:
after WW II
Foglalkozása
II.világháború után:
Agrármérnök
  • Születési név: 
    Hahn Mária
    Névváltoztatás éve: 
    1934
    Névváltoztatás oka: 
    Asszimiláció, magyarosítás
  • Születési név: 
    Hámos Mária
    Névváltoztatás éve: 
    1954
    Névváltoztatás oka: 
    Házasság

További képek ebből az országból

Krämer Zsuzsa édesanyjával, Hadel Jánosnéval
Angyalosi Endre, a gyermekszínész
Neu Adolfné
József és Ilus
A strandon
glqxz9283 sfy39587stf02 mnesdcuix8
glqxz9283 sfy39587stf03 mnesdcuix8