Deutsch Jenő

+
  • Fénykép készítésének helye:
    Celldömölk
    Ország neve a fénykép készültekor:
    Magyarország
    Ország neve ma::
    Hungary
[Ez Deutsch Dezső bátyjának, Deutsch Jenőnek az arcképe.]
 
Jenő 1911-ben született. Ő is az üzletben kezdte, és ott is maradt végig. Apám, amikor Celldömölkre került, akkor nyitott ott egy kis üzletet, ami aztán később egyre nagyobb lett. [Celldömölk -- Vas vm.-i nagyközség, 1920-ban 5500, 1935-ben már 6100 főnyi lakossal. -- A szerk.] Az üzletünk Celldömölk központjában volt, és azt hiszem, ez volt Celldömölk legjobb üzlete. Ott minden volt, ami nem élelmiszer, tehát rőfösáru [vagyis méteráru], rövidáru, cipő. Részben a családé volt, miután mi négyen voltunk fiúk, és két lány volt, az édesanyám is kiváló üzletasszony volt, ő is részben ott dolgozott, de voltak alkalmazottak is. Általában nyolc-kilenc dolgozó volt. Zömmel zsidók voltak. Az üzletben minden volt, szőnyeg, textil, szövet, selyem. Egyszintes volt az üzlet, de hosszú. Több részlegből állt. Volt a textil, voltak a kiegészítők, aztán volt a cipő, később, az iskola után én voltam ennek a vezetője. Apám zömében Budapestről szerezte be az árut, de voltak nagykereskedők Pápán és Szombathelyt is. Részben följárt, aztán később már mi is jártunk föl, részben pedig a nagy cégeknek voltak embereik, akik utaztak a kollekcióval, és lehetett mindenből rendelni.
 
Jenő megnősült, és két gyereke lett. Az egyik úgy három és fél éves lehetett, amikor elvitték Auschwitzba, a másik még fél sem volt. Ő munkaszolgálatban volt, és a felszabadulás előtt néhány héttel halt meg Mauthausenben. Nándor bátyám vele volt végig.

Interjú adatok

Interjúalany: Dezsõ Deutsch
Interjúkészítő neve:
Sárdi Dóra, Andor Eszter
Interjú készítésének hónapja:
Június
Interjú készítésének éve:
2001
Budapest, Magyarország

Kulcsfigura

Jenő Deutsch
Zsidó név:
Jákob
Születési év:
1911
Születési hely:
Celldömök
Halálozási év:
1945
Halálozási hely:
Mauthausen
Foglalkozása
II. világháború előtt:
Apja rőfös-, rövidáru- és textilüzletében dolgozott

További képek ebből az országból

Kósa Alice, Kósa Jenõ és Bogdán Aliz
Schultheisz Lajos, Kálmán és Izidor
Glück Adolf
Lázár József
glqxz9283 sfy39587stf02 mnesdcuix8
glqxz9283 sfy39587stf03 mnesdcuix8