28
May
2014
marcell képe

Díjkiosztó ünnepség

A Centropa Alapítvány 2014. május 23-án a Holokauszt Emlékközpontban rendezte meg éves díjkiosztó ünnepségét. A díjátadón olyan innovatív diákokat és tanárokat ismertünk el, akik videófilmen örökítették meg saját városuk zsidóságának történetét, újszerű pedagógiai háttéranyagokat készítettek vagy sikeresen mutatták be településükön a „Történetek egy családi albumból” című vándorkiállítást. A találkozón éves munkájukért több mint 200 diáknak és közel 50 pedagógusnak mondtak köszönetet. A résztvevőknek levetítették a videópályázat nyertes kisfilmjét, a Kalocsai Szent István Gimnázium tanulóinak munkáját, amely a kalocsai zsidóság történetét dolgozza fel. Korszerű és az informális oktatásban is hasznosítható módszertani anyagaikért oklevéllel jutalmaztak 20 pedagógust és az általuk szervezett projektekben résztvevő összesen 150 diákot. A díjakat Karyn Posner-Mullen, az Amerikai Egyesült Államok Budapesti Nagykövetségének sajtó- és kulturális főtanácsosa és Kenesei Marcell, a Centropa igazgatója adta át. A programot a Café Centropa zárta, melyen középiskolások találkozhattak mindazokkal az idősekkel, akiknek történetei és családi fényképei ma már a Centropa adatbázisát gazdagítják. A kötetlen beszélgetés lehetőséget teremtett a fiataloknak a XX. századi történelem személyes és mély megismerésére.

A díjátadóról készült képeket itt tekinthetik meg.

A díjazottak:

1. Alternatív projekt
Tanár: Barteczka Mária (Szedres)-diák: Varga Dominika
Tanár: Fenyő Ágnes és Horváth Cecília (Budapest)- diákok: Bíró Daniella, Fehér Lili, Abonyi Fanni,Jablko Rebeka, Tamás Bálint, Dombi Miksa
Tanár: Gomboc Eszter (Budapest)- diákok: Heincz Gréta, Illyés Dóra, Jozaf Dániel, Csordás Anita, Kosaras Zita, Granyák Maja, Mészáros Bence, Urbán Beatrice
Tanár: Matus Eszter (Budapest)- diákok: Tarnói Kincső, Zegreán Fanni, Csákvári Brigitta, Barcza Kornél, Dao Médea, Káldy Soma, Metzger Orsolya, Poór Péter, Szűcs Virág, Vass Andrea, Balogh Evelin, Bartha Márton, Biró Andrea, Biró András, Horváth Áron, Judt Ede, Kenéz Botond, Kriskó Gergő, Scherer Viktória, Winkler Bálint, Zrubka Lili, Hortobágyi Bence.
Tanár:Balassa Ágnes (Budapest)- diákok: Ferenczy Vilma, Zsille Kata, Fabók Anna, Lányi Orsolya, Balog Borbála, Tóth Anna.
Tanár: Baracs Nóra (Pécs) (filminterjú, virtuális kiállítás, valóságos múzeum, életrajzi dobozok)-diákok: Gróf Réka, Ungi Fruzsina, Szabó Mira, Kaesz Norbert, Krasznai Kristóf, Szabolcsi Dóra, Varga Emese, Varga Bea, Tillai Zoltán, Perecz Balázs, Bocsmai Norina, Molitor Gergely, Szabó Zsanett,Szabó Mira,Kovács Zsolt,Korontos Sebestyén,Schmidt Péter.
Tanár: Baglyos Natália- diákok:
Tanár: Vódli Zsolt 

2. Kiállítás projekt-Tárlatvezetés
Tanár: Onderné Szilágyi Tímea (Nyiregyháza)- diákok: Nádudvari Tímea Zoé, Bátyi Fanni, Oszlánszki Ágnes, Gebri Tünde, Horváth Balázs, Komoróczy Ádám, Tóth Ákos, Balázs Vince, Lévai Roxána, Radvánszky Ronett, Nagy Erik, Tar Boglárka, Mócsán Evelin, Marssó Blanka, Lengyel Dorka, Király Anna, Kerecsen Eszter. Turóczy Dániel, Ignéczi Orsolya, Farkas Fanni, Maczali Stella, Páll Jázmin, Zsoldos Melinda, Bálint Bernadett, Szilágyi Anna, Zilahi Eszter, Kun Ábel, Agárdy Vilmos, Molnár Dóra.
Tanár: Kircz Ágnes (Kaposvár)-diákok: Lőrincz Izabella, Csonka Niki,Budavári Adrienn,Hízó Fanni,Szép Gergő.

3. Óraterv-Oktatási koncepció
A legjobb óratervekért a következő tanárokat díjaztuk: Baglyos Natália, Beregszászi Marianna (Pécs), Iván Edit(Kadarkút), Magóné Tóth Gyöngyi (Kalocsa), Onderné Szilágyi Tímea (Nyiregyháza), Matus Eszter (Budapest), Borók Anna (Budapest).

4. Video projekt
1.hely Magóné Tóth Gyöngyi (Kalocsa)-diákok: Polyák Anna Andrea, Molnár Eszter, Gál Marcell, Iván Dániel, Katona Eszter, Csesznók Bettina.
2.hely.megosztott Beregszászi Marianna (Pécs)-diákok: Bergendi Erzsébet, Orsós Árpád, Panta Valéria, Székely László és Dr. Szabó Zsuzsa (Eger)-diákok: Barta Eszter, Csintalan Daniella, Tepliczky Dóra, Török Vivien, Bóta Blanka.
3.hely Kircz Ágnes (Kaposvár)-diákok: Kolip Jordánia, Grosch Viola, Budavári Adrienn, Hízó Fanni, Szép Gergő, Kardos Barbara, Lőrincz Izabella.
Különdíj: Pusztai Melinda (Pilisvörösvár)-diákok: Liska Gina, Liska Gitta, Mirk Szimona, Kiss Eszter, Holicza Dominika, Eggenhoffer Sára, Zsolnai Balázs.
A videokészítési versenyben elismerésben részesült még Baracs Nóra, Onderné Szilágyi Tímea és Matus Eszter.

glqxz9283 sfy39587stf02 mnesdcuix8
glqxz9283 sfy39587stf03 mnesdcuix8