Faludi József - Egy ortodox gyerekkor

Élet egy ortodox zsidó közösségben Magyarország egy kis településén, Kiskőrösön. József apja, Fogler Emánuel ortodox zsidó volt, de katonaként szolgált az első világháborúban. Családját egy kis bőrkereskedésből tartotta el. József, aki először zsidó elemibe, majd állami polgári iskolába járt, nagyon szemléletesen mutatja be a gyerekkorát, különösen a zsidó hagyományokat, amelyet családja szigorúan tartott. Tizenhárom éves korában József jesivába (zsidó vallásos iskolába) került, és itt folytatatta tanulmányait 1939-ig, amikor kivándorolt Palesztinába. Tel Avivban egyik nagynénje ruhaszalonjában kezdett dolgozni. József ekkor már nem tartotta a vallási tradíciókat, hanem a Kommunista Párt összejöveteleire kezdett járni. Itt ismerkedett meg egy jemeni zsidóval, Zarum Mazallal, akivel 1946-ban összeházasodtak. József Magyarországon maradt családtagjait a holokauszt során meggyilkolták.

József 1948-ban tért vissza Magyarországra Mazallal és első fiukkal. Ekkor változtatta nevét Foglerről Faludira. Három fiuk született, mindhármat körülmetéltették, de József nem adta tovább a zsidó hagyományokat fiainak, és egyikük sem zsidó lányt vett feleségül.

József 1949-ben csatlakozott a Magyar Kommunista Párthoz, és a párton keresztül talált munkát is: fizikai munkásként dolgozott. Soha nem tért vissza a valláshoz, de a rendszerváltás után héber és jiddis órákat kezdett adni otthon.

Study Guides

Történelem linkek

Magyarország térképek: Osztrák-Magyar Monarchia,

A mai Magyarországról az alábbi linkben nézgethetsz térképeket.

A mai Magyarország települései

Faludi József a gyerek-, és fiatalkorát Kiskőrösön és Soltvadkerten töltötte. Erről a két városról itt olvashatsz rövid történeti összefoglalót: Kiskőrös,

Ajánló a Centropa más interjúiból

Ortodox zsidó családok

Deutsch Dezső

Deutsch Ferenc

Hirschberg Frigyes

Schwarz Ernő

A régióból származó más családok

Zsidósággal kapcsolatos linkek

Faludi József nagyon vallásos zsidó családból származott. 12

Lesson plans for this film

6 találat
Cím / Tantárgy Évfolyam Dokumentumok

Hogyan alkalmazzunk projekteket a középiskolai történelemórákon?

Módszertani segédanyag, Projektterv
Sociology, History

A módszertani segédanyagban néhány javaslatot találtok arra, hogy a különböző tanítási egységekhez hogyan kapcsolhatunk szervesen projekteket, legyen azok végeredménye egy prezentáció, egy makett, vagy egy disputa. A javaslatok elsősorban az...

10, 11, 12, 9

Analyzing a Centropa Film

other projects

Teachers use this activity for any project where students are asked to create a story on film or another visual presentation (Prezi, PowerPoint), including the Virtual Walking Tour project (students...

University

Egyediség és hasonlóság - a magyar zsidóság története a 20. században

Óraterv
History

Az órák célja a 20. századi magyar zsidóság történetének áttekintése családtörténeteken keresztül. Fő célom az volt, hogy a tanulók megismerjék a magyarországi zsidóság mindennapjait, lássák, hogy teljesen különböző családi, társadalmi...

10

"Egy ortodox gyermekkor" - Faludi József története

Óraterv, Projektterv
környezetismeret, Literature

Faludi József élettörténetének feldolgozása témahét keretein belül.

A Témahét célja a múlt ismerete,családtagok életének megismerése,családfakészítés, makro környezetből eljutni egy nagyobb közösség életének, szokásainak és múltjának megismeréséhez,a...

1 - 4

Using Stories to Connect with Jewish History

History

This lesson asks students to research family history and to create a project that tells the story of his/her family origins. Using the Centropa films about Max Uri and Jozsef...

8

A zsidó temető megismerése

Feladatbank, Óraterv
Civic activism, History

Az óra középpontjában a magyarországi zsidóság története áll a 20. század első felében. A cél a zsidóság történetének áttekintése az egyéni életutakon keresztül, ezzel is hozzájárulva a diákok érzékenyítéséhez a...

8