„Séta az emlékezet könyvtárában”- A Centropa Alapítvány rendhagyó sétája, a budapesti zsidó negyedben

  • A séta időtartalma kb.1,5 óra.

    Ajánljuk tanároknak és középiskolai diákoknak, de mindenkinek, aki egy különleges sétán szeretne részt venni.

    A séta ára: 2500 Huf/ fő

    Diákoknak ingyenes

    Ízelítő a sétából:

    Alig tudja ma már valaki, hogy Hedy Lamarr nem csak okos, hanem a világ egyik legszebb asszonya is volt, Hollywood ünnepelt filmcsillaga is egyben. Szinte hihetetlen, de a mobiltelefon feltalálása is az ő nevéhez fűződik. Története egy Paulay Ede utcai lakásban bukkant elő.

    Szinte már teljesen megfeledkeztünk arról is, hogy a Hungária fürdő (mai Zara hotel épülete) majd egy évszázadon át a Wesselényi - Klauzál - Nyár utca közötti teljes épülettömböt magába foglalta. A Gamperl-féle Vasfürdő a 19. század végén nyitotta meg kapuit, amit 1897-ben a Ringer család vásárolt meg, ahol egy modern fürdőkomplexum épült ki.

    Kinszki Imre nevét vajon hányan ismerik? Az 1930-as évek végére a nemzetközi modern irányzatokkal rokonítható magyar fotográfusok egyik elismert alakjává vált. Tehetségét azonban nem volt módja kibontakoztatni: 1945-ben egy halálmenetben meggyilkolták. Munkásságát ma már szakmai körökben André Kertész, Robert Capa vagy épp Lucien Hervé mellett említik.

    És hogy mi köti össze ezeket a történeteket? Azok a személyes életinterjúk, amelyeket a Centropa Alapítvány oral history archívumának interjúalanyai meséltek. A séta során ezek a visszaemlékezések, és sok más izgalmas emlék is felszínre kerül.