Klein Jenőné

Ez Bandi bátyám igazi anyja, apám húga. A kép Budapesten készült 1932-ben.
 
Friedman Erzsébetnek hívták. 1898-ban született. Skizofréniát kapott, felnőttkorában kezdődött. Friedman Erzsébetnek nagy bánata volt a férjhez menés, hogy most hogy lesz gyereke. Szép asszony volt a fénykép alapján, de beteg. Apám egy ismerőse összehozta egy fiatalemberrel, akit úgy hívtak, hogy Klein Jenő, az elvette feleségül, és lett is egy fiúgyerek. Az anyámék az anyja betegsége miatt adoptálták. Klein Endrének született, 1930-ban, az adoptálás után Földes Endre lett. Szüleimet Bandi is szüleinek tekintette, és a mai napig is úgy beszél róluk. Az édesanyja több helyen feküdt, Lipótmezőn is. Az elmebetegek a mai napig is, de abban az időben különösen, tébécét kaptak. A 16 meg 24 ágyas kórtermekben nem volt kellő felügyelet, egymást fertőzték. Ő is megkapta, és amiatt halt meg 1942-ben. Jenő bácsiról tudtuk, hogy Bandinak az apja, mert minden héten jött hozzánk Rákospalotáról, ahol lakott. De azt hiszem, azt azért nem akarta, hogy a gyerek nála legyen. Feltehetően látta, hogy a sógora jó anyagi helyzetben van. Azt nem tudnám megmondani, hogy Jenő bácsinak mi volt a foglalkozása. Valamikor 1943-ban újra megnősült. Aztán miután Rákospalota is gettósításra került [Rákospalota önálló község volt, nem tartozott Budapesthez, innen 1944 nyarán Auschwitzba deportálták a zsidókat. -- A szerk.], elvitték őket és elpusztultak. Azt hiszem, Auschwitzba kerültek.