Judit nagymamájának családja

 
 
Édesapám nagyapját [apám mamájának az apját] úgy hívták, hogy dr. Schiller Zsigmond. 1847-ben született, és 1919 halt meg. Nyitrán jogi tanulmányokat kezdett, később a bécsi, a pesti egyetemen végezte, itt nyerte el a doktori fokozatot 1872-ben. 1873-tól mint ügyvéd működött, 1880-ig Budapesten, 1884-től Pozsonyban. Először ő foglalkozott a kisebbségek képviseletével. Amellett hírlapírással és növénytani dolgozatokkal foglalkozott. A felesége 1854-ben született. Úgy hívták, hogy Stein Netti. Schiller Zsigmondnak és a Stein Nettinek [hat gyereke volt, négy lánya, két fia Józsi a legidősebb, újságíró lett. Blanka férje Baumhorn Lipót volt, az egyik leghíresebb zsinagógaépítő [Baumhorn Lipót (Kisbér, 1860 - Budapest, 1932) a bécsi műegyetemen végezte építészeti tanulmányait. Első önálló műve az esztergomi zsinagóga (1888). Specialistája lett a zsinagógaépítésnek (ő építette az újvidéki, a temesvári, a szolnoki, Budapesten az Aréna úti zsinagógát, a a Pók utcait, a szegedit, a gyöngyösit. Átalakította és kibővítette az újpestit - összesen több mint 20 zsinagóga építése fűződik a nevéhez. Más művei: az állami felső leányiskola és a tőzsdepalota Temesvárott, a szeged-csongrádi takarékpénztár Szegeden stb. - A szerk.]. A harmadik lehetett az én nagymamám Paula [szül. 1879]. Akkor volt a Nelli, ő meghalt gyerekszülésben. Az ő kislányát a nagyszülei nevelték. Három gyereket neveltek: az apukámat, a testvérét, a Kató nénit és a Babust. Akkor volt a Frida. Frida néni ellentétben a többiekkel tovább akart tanulni és foglalkozást, úgyhogy tanítónői oklevelet szerzett. Budapest polgármesterének volt a titkárnője. A második férjével aztán kimentek Angliába. A hatodik volt Ottó. A Gyáriparosok Országos Szövetségén [(Magyar) Gyáriparosok Szövetsége (GYOSZ) - 1902-ben alakult. Alapítói Chorin Ferenc és Hatvany-Deutsch Sándor báró voltak. Célja a magyar gyáripar érdekeinek érvényesítése volt a vámpolitika és a külkereskedelem terén, valamint a gazdasági közvéleménynek mint az iparfejlesztés nélkülözhetetlen előfeltételének a megteremtése. Minden fontosabb gazdaságpolitikai törvényalkotási kérdéshez hozzászólt. - A szerk.] belül volt a Textilgyárosok Országos Szövetsége, 
 
Dédnagymamám hosszú életet élt meg. 1938-39-ben halt meg. Józsival lakott, mert Józsi soha nem nősült meg. Nagyon szép nagy házuk volt. Mi sokat látogattuk őt. 

Photos from this interviewee