Hertelendy Györgyné

Anyukám [Hertelendy Györgyné, szül. Fischer Lujza] huszonnégy évesen.

Édesanyám 1891-ben született, Csókán. Gyermekként a háztartásban is segített: például a cipőket naponta neki kellett kitisztítania. Amikor eljött az ideje, a nagymamám Pestre küldte tanulni egy leányiskolába. A polgárit tehát ott járta ki, olyan iskolában, ahol nagynevű zsidó tanárai, tanárnői voltak. Szinte valamennyi tanára szociáldemokrata nézeteket vallott. Erről beszéltek az iskolában is, és az anyám fogékony volt az ilyesmire, szociális érzékenysége feltehetően innen adódott. 

Miután elvégezte a polgárit, megtanulta a gyors- és gépírást, a magyar--német levelezést. Aztán Szegeden egy bankban dolgozott, majd egy bornagykereskedőnél, akit Schor Ottónak hívtak. Ő is Horthy Miklós támogatója volt. Szegeden, a Kossuth Lajos sugárút elején, ahol később egy temetkezési vállalat volt, ott volt a bornagykereskedő irodája.