Váradi Richárdné elemi iskolásként

Váradi Richárdné elemi iskolásként
+
  • Foto aufgenommen in:
    Kistelek
    Ländername:
    Magyarország
    Name des Landes heute:
    Hungary
Ez a kép a tanyasi elemi iskolában készült, én az utolsó előtti padsorban ülök a legszélén. Én még Kisteleken, a faluban kezdtem el az iskolát, de körülbelül fél év után - mivel kiköltöztünk a tanyára - a tanyasi iskolában folytattam az első osztályt és ott is végeztem el az elemit. Ez az iskola nem messze volt tőlünk, pár száz méterre, és a környező tanyákról is oda jártak a gyerekek. Mivel a környéken nem volt másik zsidó család, ebben az iskolában nem is voltak zsidó gyerekek, csak én. Nagyon szerettem iskolába járni, főleg a természetrajzot és a történelmet szerettem. Ünnepnapokon nagyon szigorúan mindig matrózruhába kellett lenni. Matrózruha, fehér zokni és fekete lakkcipő, akármilyen hideg volt. Emlékszem, hogy egy iskolai ünnepségen, talán március 15-én, combig érő hóban térdzokniban és matrózruhában kellett elszavalnom egy Petőfi Sándor verset, azt hiszem a Tiszát. Harisnyanadrág még nem volt akkoriban - később kezdett jönni az a patent harisnya - térdzoknik voltak csak, és lányoknak nadrág még nem létezett, még tréningruha sem. De én mindig csinos voltam. Anyukám is, meg apukám is figyelt erre, s én magam is hiú voltam világéletemben.

Interview details

Interviewte(r): Richárdné Váradi
Interviewt von:
Réz Judit
Monat des Interviews:
Október- November
Jahr des Interviews:
2006
Budapest, Hungary

HAUPTPERSON

Richárdné Váradi
Geburtsjahr:
1925
Geburtsort:
Szeged
Beruf
nach dem 2. Weltkrieg:
Meós, majd anyagkönyvelõ (Beloiannisz Híradástechnikai Gyár)
Familiennamen
  • Vorheriger Familienname: 
    Újhelyi Éva
    Jahr der Namensänderung: 
    1954
    Grund der Namensänderung: 
    Házasság

Mehr Fotos aus diesem Land

Deutscher Pass von Antonia Wallisch
Johanna Pick
Die neue Synagoge
Imre Rosenberg und seine Mutter Ilona Rosenberg
Der Grabstein für Imre Rosenbergs Familie in Ungarn
glqxz9283 sfy39587stf02 mnesdcuix8
glqxz9283 sfy39587stf03 mnesdcuix8