Polgár Éva

Polgár Éva
+
  • Foto aufgenommen in:
    Bécs
    Jahr:
    1957
    Ländername:
    Ausztria
    Name des Landes heute:
    Austria
A fénykép Éva lányom útlevélképe, amelyet l957 elején Bécsben csináltattunk. Éva itt nyolc éves. Már egy-két hónapja Bécsben voltunk, sok félelmetes és kalandos élményben volt részünk, míg ismerősök révén egy nyugodt, rendes szállásra találtunk valamelyik pályaudvar közelében egy néninél. Évi kezdetben nehezen oldódott fel, később igen jó viszonyba került a házinénivel, aki ideje nagy részét vidéki rokonainál töltötte, és ránk bízta a lakást. Az, hogy el akarunk menni, elég hamar körvonalazódott l956 kora őszén. Rettegtünk egy újabb l944 megismétlésétől, és elhatároztuk a férjemmel, hogy nem várjuk meg, hogy az események sodorjanak bennünket. Éva lányomnak semmit nem szóltunk, egyszerűen azért, mert nem akartuk, hogy önkéntelenül is elszólja magát az iskolában vagy az ismerősök előtt. 1956 őszén hét éves volt, és a Lovag utcai Általános Iskola második osztályába járt. Persze nagyon sok mindent sejtett, tudta, hogy el akarunk menni, hogy kiszökünk, de azt hitte, hogy nélküle akarunk elmenni. Akkoriban a férjem szüleinél laktunk a Dessewffy utcában, és Éva azt gondolta, hogy őt ott akarjuk hagyni. Mint utóbb, nagylányként elmesélte, borzasztó kételyek között vergődött. Ha akkoriban beszélt volna ebbéli félelméről, természetesen megnyugtattam volna, és nyilvánvalóvá tettem volna, hogy erről szó nincs, ugyanakkor szükségünk volt a konspirációra.

Interview details

Interviewte(r): Ferencné Polgár
Interviewt von:
Faragó Vera
Monat des Interviews:
Január
Jahr des Interviews:
2004
Budapest, Ungarn

HAUPTPERSON

Éva Polgár
Geburtsjahr:
1949
Geburtsort:
Budapest
Beruf
nach dem 2. Weltkrieg:
Szociológus

Mehr Fotos aus diesem Land

Kitty Schrott mit einem Tanzpartner im Kursalon
Luise auf der Heinestrasse
Erwin Landau als Kleinkind in Wien
Franziska Smolka mit ihrem Mann Timmy während des Hebräischunterrichts
Jakob Samek
Das Geschäft in Wien von Gertrude Mechners Eltern
glqxz9283 sfy39587stf02 mnesdcuix8
glqxz9283 sfy39587stf03 mnesdcuix8