Kallós Miklós osztályképe

Bild

Ez a fénykép a harmadik elemi osztályban, a tanév végén készült, tehát 1934 júniusában. Én a legfelső sorban balról a második vagyok.

Jurovics György is a képen van, jobbról az első a hátsó sorban. Ő a deportálás után nem jött vissza, mint én, hanem Franciaországban telepedett le, taxisofőr lett. Meglátogattam kétszer, az 1970-es években. Most két éve halt meg, 2000-ben vagy 2001-ben.

Hatévesen mentem iskolába. Az elemi iskolát és három líceumi osztályt románul végeztem. Nem tudtam túl jól románul. Az elemi iskolát a neológ hitközség támogatta.

Egy olyan időszak következett az életemben, tizennégy éves koromtól tizenhét éves koromig, amikor az ember szemei kinyílnak, és tisztábban látja a világot.

Akkor Magyarországhoz tartoztunk, és magyarul folyt a tanítás. Én iskoláskorom kezdetétől magyarul írtam, és bár nem felejtettem el a román nyelvet, de elég rosszul beszéltem, akcentussal és szóillesztési hibákkal.

A nagyváradi "Dr. Kecskeméti Lipót" neológ zsidó líceumba jártam. A líceum attól volt zsidó, hogy az összes diák és majdnem az összes tanár, két-három kivétellel zsidó volt.

A tornatanár, hagyományosan, általában nem volt zsidó, de az én időmben már zsidó volt. A román rezsim idején, vagyis 1940-ig az énektanár kötelezően román volt, és néha a román irodalom tanárai is.

A kimondottan zsidó pillanatok az első óra elején és az utolsó óra végén voltak, amikor egy-egy imát mondtunk el, a Tórához való fölhíváskor elhangzó imádságokat, két áldást.

A vallásórák természetesen a zsidó vallásról szóltak, de különben ugyanolyan líceum volt, mint a többi, tanultunk matematikát, románt, magyart, franciát, németet, latint, tehát abszolút minden tantárgyat.

Szombatonként egy kis vallásos ünnepséget rendeztek a líceum dísztermében, ami egy negyedórát tartott, majd folytatódott a tanítás. A líceumot elismerték az akkori kormányok. Érettségi bizonyítványt adott az iskola, tehát nem különbözött semmiben a többi iskolától.

Kiváló iskola volt. Nem volt mindig nagyon jó, de amikor én a közép- és végzős osztályokban tanultam, tehát a líceumi harmadik osztálytól a líceumi hetedik osztályig, a következő okból volt kitûnő:

időközben, főleg 1940 után érvénybe léptek a szigorú zsidóellenes törvények, és mûvelt, tudós embereket bocsátottak el egyetemekről, más intézményektől, és ide menekültek, ahol tanári állást kaptak.

Amennyiben a zsidó iskolában volt hely számukra, ide jöttek. Kitûnő tanári karunk volt. Túlzás nélkül mondhatom, hogy legalább hetvenöt százalékuk egyetemi tanári szintû volt. A túlélők közül két volt tanárom az itteni [a kolozsvári Babes-Bolyai] egyetemen tanári állást kapott a háború után.

Az egyik tanszékvezető volt a filozófia tanszéken, Rózsa Jenő, a másik a magyar nyelv és irodalom tanszék vezetője volt, Csehi Gyula.

A többiek meghaltak munkatáborokban stb. Nagy előnyt jelentett számomra az, hogy ilyen vonzerővel és összetartó erővel rendelkező líceumban végeztem.

A volt osztálytársaimmal azt szoktuk mondani, hogy az általános mûveltségünknek legalább nyolcvan százaléka a líceumból származik; mert igazán jó iskola volt.

A líceumunk volt diákjai a mai napig is találkoznak kétévenként a világ különböző pontjain, leginkább Izraelben, mert Európában elég kevesen vannak már. Kiadnak egy újságot is, hogy az emlékeket fölelevenítsék… mondom, nagyon komoly líceum volt.

Photo donated by

Miklós Kallós

More photos from this interviewee

No photos for this person.