Farkas Mariann

Farkas Mariann
+
  • Foto aufgenommen in:
    Budapest
    Jahr:
    1935
    Ländername:
    Magyarország
    Name des Landes heute:
    Hungary
Én vagyok a képen, amikor öt éves voltam, Budapesten. A német óvodában készült, mielőtt betöltöttem volna a hatodik évemet. Balról a második vagyok, ott, ahol meg is van egy kék kereszttel jelölve, lehet, hogy én csináltam a jelet, de erre nem emlékszem pontosan. Tudom, hogy egy magánóvoda volt, voltak állami óvodák is, de a szüleim ezt választották, hogy ide járjak. Anyám gyakran megvert, mert éktelenül rossz gyermek voltam. Fiús voltam, egész nap a fákon mászkáltam meg mindenfelé, nem akartam enni, sovány voltam, mint egy szúnyog. És persze hogy édesanyámnak kellett velem kínlódnia, rettenetes gyerek voltam, anyával voltam többet együtt, minthogy apának munkába kellett járnia. Sok oka volt arra, hogy haragudjon rám. Ha én lettem volna az ő helyében, egy ilyen kölyköt agyoncsaptam volna. Szegény anyám örökké azt mondta, hogy 'Ha lesz majd gyereked, csak fele olyan legyen, mint te!'. Apám végtelenül szeretett, el is kényeztetett egy kicsit. Elég hibás nevelés volt, minthogy apa keveset volt velem, aztán mikor hazajött, persze hogy kényeztetett. Mivel én szinte semmit sem ettem, mindig baj volt velem az asztalnál, anyámnak már elege volt belőlem, de apa védelmébe vett, mondván, hogy 'Hagyd békén a gyerekemet, meg akarod ölni a gyerekemet, hadd el, mert valamit csak eszik ő is'. Sohase ízlett, ami az asztalon volt, nagyon válogatós voltam, és sovány, mint az ujjam. Csak a sült krumplit meg a fasírozottat és a bécsi szeletet szerettem, a spenótot és a zöldségféléket ki nem állhattam, és szegény édesanyám nem tudta, mit is főzzön, hogy megegyem. Szerettem még a húslevest, ahogy édesanyám főzte, pászkagombóccal -- de hát nem voltam ló, hogy spenóttal etessenek! Anya vett déligyümölcsöket, vitaminokat, hogy életben tartson. De sokat sportoltam, így aztán elkezdtem megerősödni. A háború idején tanultam meg enni, amikor rettenetes éhínség volt, napi tíz vagy húsz deka kenyeret kaptunk, már nem tudom pontosan. Amikor kicsi voltam, édesanyám mesélt, játszott velem, de amikor kicsit nagyobb lettem, többet voltam a gyerekekkel a ház körül, vagy mentem úszni a Margitszigetre.

Interview details

Interviewte(r): Mariann Farkas
Interviewt von:
Andreea Laptes
Monat des Interviews:
May
Jahr des Interviews:
2004

HAUPTPERSON

Mariann Farkas
Geburtsjahr:
1930
Geburtsort:
Budapest
Beruf
nach dem 2. Weltkrieg:
Mûszaki tervezõ
Familiennamen
  • Vorheriger Familienname: 
    Bozóky Mariann
    Jahr der Namensänderung: 
    1950
    Grund der Namensänderung: 
    Házasság

Mehr Fotos aus diesem Land

Deutscher Pass von Oskar Wallisch
Meine Mutter als junge Frau
Die Familie meines Vaters
Großmutter Fried mit ihrer Tochter Klara Löwy [geb. Fried] in Csenyete
Mein Grossvater vor unserem Haus
glqxz9283 sfy39587stf02 mnesdcuix8
glqxz9283 sfy39587stf03 mnesdcuix8