Mermelstein Bandi

+
  • Ländername:
    Magyarország
    Name des Landes heute:
    Hungary
Ez Bandi bátyám. Õ volt az én példaképem, már mikor kislány voltam is, mert tizenöt évvel volt idősebb nálam. Õ már egy felnőtt férfi volt, én meg egy kislány. Nagyon jóképű fiú volt, nagyon kedves. Mikor én nagyobbacska lettem, ő már nem élt otthon. Pesten volt neki lakása, de nagyon sokat járt haza, nagyon sok ajándékot hozott nekem. Bandi bátyám 1914-ben született, egy napon születtünk tizenöt év különbséggel, augusztus tizenkettedikén. Nagyon szerettem őt, és nagyon fölnéztem rá mint kislány. Õ végzett rabbi volt. Igazából nem működött mint rabbi. Nem akart rabbi lenni, és tanári vonalon szeretett volna működni, de akkor már, 1944-ben nem lehetett. Kereskedelemmel foglalkozott. Részben Pesten dolgozott, nyáron meg otthon, meg ezenkívül ő intézte a vevőinkkel a dolgokat. Összehozott egy kisebb konzervüzemet is Gyöngyösön a háború előtt, ami három évig üzemelt. A gyöngyösi gettóba velünk együtt jött be, mert mint rabbi mentességet élvezett a munkaszolgálat alól. Õt onnan vitték el, internálták Kistarcsára. Kistarcsáról pedig kikerült Auschwitz-Birkenauba. Ott dolgozott a kivagonírozásnál, és találkoztunk vele, rácson keresztül. Megtudta a gyöngyösiektől, hogy mi ott vagyunk, s így találkoztunk háromszor vagy négyszer, ő dobott át nekünk ruhaneműt meg cigarettát, s mi azt kicseréltük kenyérre, s visszadobtuk neki. Aztán valamikor szeptemberben azt mondta, hogy már nem jön többet, mert viszik. Többet nem tudtunk róla. Dachauba vitték ezt a transzportot, és soha többet nem került elő. Ennyit tudok Bandiról.

Interview details

Interviewte(r): Pálné Bognár
Interviewt von:
Szunyogh Balázs, Vajda Éva és Lázok Klára
Jahr des Interviews:
2004 és 2006
Budapest, Hungary

HAUPTPERSON

Endre Mermelstein
Geburtsjahr:
1914
Geburtsort:
Gyöngyös
Todesjahr:
1944
Todesort:
Dachau
Todesort:
Dachau
Beruf
Vor dem 2. Weltkrieg:
Kereskedõ

Mehr Fotos aus diesem Land

Ferenc [Franz] Rosenberg und Tante Manci
Imre Rosenberg und seine Schwester Eva im Geschäft des Vaters
Mein Grossvater vor unserem Haus
Judith Rosenberg
Mein Onkel und seine Frau
Der Grabstein für Imre Rosenbergs Familie in Ungarn
glqxz9283 sfy39587stf02 mnesdcuix8
glqxz9283 sfy39587stf03 mnesdcuix8