Judit Kinszki -- Liebe per Luftpost

Amikor először jártunk Kinszki Juditnál interjút készíteni, azzal fogadott minket: „Egész életemben arra vártam, hogy valakinek mesélhessek az édesapámról. Nagyon fiatal voltam, amikor elvették őt tőlem, és a mai napig akkor érzem őt igazán közel magamhoz, ha mesélhetek róla."

Judit szívszorító története a 20. század korai éveibe visz vissza minket. A Kinszki család a felső középosztályhoz tartozott és magasan iskolázott volt -  a zsidó hagyományokat szinte egyáltalán nem tartották. A Gárdonyi család - Judit édesanyja és családja - az alsó középosztályhoz tartozott, és a neológ irányzatot követték. Amikor Kinszki Imre bejelentette otthon, hogy feleségül akarja venni Gárdonyi Ilonát, a családja azonnal kirúgatta a lányt az állásából, de Imre mégis elvette őt. Imrének és Ilonának két gyermeke született, Gábor 1926-ban, Judit pedig 1934-ben. Időközben Kinszki Imre a kor egyik legmeghatározóbb fényképészévé nőtte ki magát. Judit története az egyik legmeghatóbb példája annak, hogyan változik meg gyökeresen egy középosztálybeli zsidó család élete akár néhány év alatt is. Judit és édesanyja a gettóban élték túl a holokausztot. Gábort és Imrét elhurcolták és meggyilkolták.

Kinszki Imre jóval több volt, mint amatőr fényképész, ma kora egyik kiemelkedő tehetségű művészeként tartjuk számon. Fényképei, amelyeket a tízéves Judit mentett meg a gettóban, ma a modern fotóművészet remekműveit közé tartoznak. A háború derékba törte Imre még csak bimbódzó művészi karrierjét.

Als wir Judit Kinszki interviewten, erzählte sie uns :„Mein ganzen Leben wartete ich darauf, dass ich jemandem von meinem Vater erzählen kann. Da er mir in so jungen Jahren genommen wurde, habe ich das Gefühl, dass wenn ich ihn beschriebe, ich ihm gleichzeitig auch näher komme."
Judits Geschichte führt uns in die frühen 1920er Jahre. Die Kinszkis waren obere Mittelschicht, hochgebildet und den jüdischen Traditionen folgten sie kaum. Die Gardonyis stammten aus der unteren Mittelschicht, fest entschlossen ihren Kindern eine gute Karriere zu ermöglichen und praktizierende Juden. Als Imre Kinszki erzählte, dass er Ilona Gardonyi heiraten wolle, veranlasste seine Familie Ilonas Kündigung. Darauf ging er sofort zu ihr und hielt an Ort und Stelle um ihre Hand an.
Imre und Ilona hatten zwei Kinder - Gabor wurde 1926 geboren, Judit 1934. Judits Biographie ist eine unserer berührendsten Geschichten. Sie zeigt uns, was eine jüdische Mittelklasse Familie während des Holocaust erleiden musste. Judit und ihre Mutter überlebten das Budapester Ghetto. Gabor und Imre sahen sie aber nie wieder.
Imre Kinszki war wesentlich mehr als ein Amateurfotograf. Seine Aufnahmen, die von der damals zehnjährigen Judit im Budapester Ghetto gesammelt wurden, gelten heute als Meisterwerke der fotografischen Moderne. Eine tragische Geschichte über eine zerstörte Familie und das Ende einer aufstrebenden Künstlerkarriere.

Study Guides

Vorkriegsjahre

Judits Eltern lebten in Budapest, als Ungarn noch Teil der Österreichisch-Ungarischen Monarchie war. Einen Überblick über die Jüdische Geschichte in Ungarn vom Mittelalter bis ins 20.

Zweiter Weltkrieg

Ungarn war zunächst (noch unter Miklós Horthy) ein Verbündeter Deutschlands, doch aufgrund militärischer Mißerfolge und der angespannten wirtschaftlichen Lage, versuchte die ungarische Regierung einen Seperatfrieden mit den Westalliierten zu schliessen. Dies scheiterte und die Wehrmacht besetzte 1944 Ungarn. Die Website des ehemaligen KZ-Außenlager Walldorf bietet eine Übersicht über die ungarische Geschichte während des Zweiten Weltkriegs.

Verfolgungsgeschichte

Judits Bruder Gabor wurde mit 18 Jahren in das KZ Buchenwald verschleppt. Hier findet man eine Zusammenfassung der Geschichte des Lagers. Neben weiteren Informationen findet sich auch ein online Fotoarchiv auf der Seite der Stiftung Gedänkstätten Buchenwald und Mittelbau-Dora.

Auszüge aus der Biographie

Wie Judit Kinszki die Nachkriegsjahre in Ungarn erlebte, kannst du hier lesen.

Auch Judits Großeltern, Tanten und Onkeln erlebten viel, die Monarchie, den Ersten Weltkrieg und schließlich den Zweiten Weltkrieg. Über sie kannst du hier mehr erfahren.

Lehrpläne für diesen Film

10 Ergebnisse
Titel / Thema For grades Dokumente

Love on a Paper Airplane

History

The class watched Centropa’s film Love on a Paper Airplane as an introduction to the love story of Judit Kinszki’s parents, and the early modern photography of Imre Kinszki (Judit’s...

10

Jüdische Lebensgeschichten filmisch aufbereitet – Unterrichtsmaterial für Berufsschulen

History

Die hier präsentierten zwölf Unterrichtsentwürfe richten sich speziell an Berufsschulen. Sie basieren auf den Kurzfilmen von Centropa, sowie der DVD „Das Vermächtnis“ von _erinnern.at_ und kreisen um österreichisch-jüdische Lebensgeschichten des...

Zsidók Magyarországon a 20. században

Óraterv
History

Az óraterv öt népszerű Centropa-fim - Bevezetés a 20. századi magyar zsidóság történetébe, Braun Miklós: Egy esküvői kép, Kinszki Judit: Szerelem papírrepülőn, Koltai Panni: 3 generáció, 6 esküvő, Galpert Ernő...

11, 12

„Emberek az embertelenségben" - Kinszki Judit: Szerelem papírrepülőn

Projektterv
History, Literature, osztályfőnöki óra

Iskolai témahétre tervezett tanórák, amik a holokauszt feldolgozását célozzák. Több tantárgy órai anyaga lett e köré a téma köré szervezve. A cél az volt, hogy a diákok korosztályuknak megfelelően, minél...

8

Egyediség és hasonlóság - a magyar zsidóság története a 20. században

Óraterv
History

Az órák célja a 20. századi magyar zsidóság történetének áttekintése családtörténeteken keresztül. Fő célom az volt, hogy a tanulók megismerjék a magyarországi zsidóság mindennapjait, lássák, hogy teljesen különböző családi, társadalmi...

10

Szerelem papírrepülőn

Óraterv, Projektterv
etika, hit- és erkölcstan, German language, History, Literature

Az óravázlat egy teljes holokauszt témahetet vázol. A témahét célja, hogy a diákoknak osztályszinten, de akár még kisebb csoportokban is, beszélgetésre legyen alkalma, kérdéseket tehessenek fel, elgondolkozhassanak arról, hogy milyen...

9, 10, 11, 12

Szerelem papírrepülőn

Óraterv
Sociology, osztályfőnöki óra

Nőnapi ünnepség
Az óraterv egy zsidó iskolai osztálynak készült, de jól használható nem zsidó iskolában is. Osztályfőnöki óra 9. osztályosoknak (45 perc)

Az óratervben szereplő linkek már nem érvényesek. A...

9

Családtörténet vagy családi történet. Az én karácsonyfám.

Óraterv, Projektterv
History, other projects, etika, hit- és erkölcstan

A család és az ahhoz kötődő történetek az egyik legszemélyesebb szintjét jelentik az ember életének, s ugyanakkor az alapját is az emberiség történelmének. Mind a családfakutatás, mind a családtörténeti kutatás...

10, 8, 9, 11, 12

Interwar Hungarian Photographers Project

other projects

Interwar Hungary produced some of the best modernist photographers: Imre Kertesz, Robert Capa, and Laszlo Moholy Nagy. All were Jewish. Another great Jewish Hungarian photographer of the period was Imre...

12

A zsidó temető megismerése

Feladatbank, Óraterv
Civic activism, History

Az óra középpontjában a magyarországi zsidóság története áll a 20. század első felében. A cél a zsidóság történetének áttekintése az egyéni életutakon keresztül, ezzel is hozzájárulva a diákok érzékenyítéséhez a...

8