Pavle Sosberger és menyasszonya, Agnes Neuberger

Ez a kép 1948 májusában készült. A későbbi feleségem, Ágika és én vagyok rajta. A kép az eljegyzésünkön készült Adán, ahol Ági lakott akkor.
 
A feleségemet Neuberger Ágnesnek hívták. Adán született 1926-ban. Ágika apját Neuberger Miksának hívták, édesanyját Brandeis Bertának. Miksa üveg- és porcelánkereskedő volt. Ágika családja ortodox zsidó család volt. Kóserül étkeztek, és nagyon vallásosak voltak, jártak zsinagógába. Megtartották az ünnepeket, péntek este gyertyát gyújtottak, sütöttek bárheszt, és az üzletük zárva volt sábeszkor.  
 
Mikor a katonai szolgálatomat töltöttem Nisben, a katonai főparancsnokságon megismerkedtem Jelena Viculinnal, született Hoffmann lánnyal. Az adai rabbi lánya volt, és az én Ágikám barátnője. Ő hozott össze minket. Először Belgrádban találkoztunk, a Moszkva hotelben. Azonnal összebarátkoztunk, és Ágika hamarosan meghívott Adára, és nem sokkal utána el is jegyeztük egymást. 
 
1948-ban házasodtunk össze, Adán. Reggel megesküdtünk a városházán, és közvetlenül ebéd előtt volt vallásos esküvőnk is hüpével, a házuk hátsó udvarában. Egy előimádkozó vezette a szertartást, nagyon sok ismerős volt az esküvőn, olyanok, akik még a második világháború előttről ismertek minket, és voltak új ismerősök, barátok is. Elég nagy esküvőnk volt.
 
Ágika egész életében háztartásbeli volt. 1950-ben megszületett Josip fiunk, ekkortól kezdve csak vele foglalkozott.