Rosenberg Imre és húga, Éva apjuk szesznagykereskedésében

Ez az apám üzlete. Amerikában 1932-ben eltörölték a szesztilalmat, és mi exportáltunk bort Amerikába.
 
Én, Imre, zsidó nevemen Rosenberg Ábrahám Jehuda 1921. február tizedikén születtem Abaújszántón. Két húgom volt, Éva és Judit. Nagyon jó családban nőttünk fel, mindkét oldalról sok szeretetet kaptunk. Már négyéves koromtól jártam a héderbe, tanultam írni és olvasni héberül. A zsidó kisfiúk már négyéves korukban kezdik az iskolát. Amikor hat éves lettem, beírattak az elemi iskolába, majd tizennégy éves koromig polgári iskolába jártam. Azután a talmudiskolában tanultam.
 
Minden reggel tfilint légoltam és imádkoztam, és így teszek a mai napig is.
 
Nekem egy csodálatos, meleg családom volt, én voltam a nagymamám kedvence, mivel a többi unoka Szlovákiában [Csehszlovákiában] élt, Abaújszántón pedig én voltam az első unokájuk. A szüleim és a nagyszüleim nagyon jól kijöttek egymással. Közvetlen szomszédok voltunk, az apám üzlete pedig a[z apai] nagyszüleim házában volt.
 
A holokauszt alatt munkaszolgálatos voltam Magyarországon. Éva húgom túlélte az auschwitzi koncentrációs tábort. Most Izraelben él.