Weissberger Hermina Szovátán

Ez a fénykép Szovátán készült, írja is a hátán, hogy Sovata Bai [Szováta fürdő], Foto Vilus et Company. Aki ismeri Szovátát, az tudhatja, hogy például valamikor ezt az épületet a Ghidali-féle villának hívták. Bal oldalon van a nagybácsi, Márer Jenő, mellette jobbra a felesége, a harmadik személy az anyai nagyanyám, Weissberger Hermina, és egészen jobb oldalon ennek a Márer Jenőnek a testvére, mi Márer Tuszi bácsinak hívtuk, hogy a keresztneve Artúr volt. Ő volt az, akit elvittek munkaszolgálatba a magyarok, és formálisan éhen halt, mert nem tudta enni a kosztot. Annyira kényes volt, hogy abszolút nem tudta fogyasztani azt a kosztot, amit kaptak. Kollégái, akik visszajöttek, mondták, hogy egyszerűen nem evett, és úgy halt meg, végelgyengülésben. A nagyanyám és nagyapám nevelte tulajdonképpen a két fiút, a nagyobbikból fogorvos lett, a kisebbik, aki meghalt a munkaszolgálatban, gépészmérnök volt.
 
Az is lehet, hogy csak egynapos kirándulás, mert a szebeni nagybácsinak autója volt az 1930-as években, és úgy látom, hogy ez körülbelül akkor készülhetett, az 1930-as évek közepén. Én még emlékszem kisgyerekkoromban az autójára, még arra is, hogy zöld színe volt, és a típusa Hanza.
 

Photos from this interviewee